Már a sokunkat útbaigazító templomtorony is a helyére került. A2007 óta tartó, több százmillió forintos felújításnak köszönhetően új arcát mutatja a templom és a jelenleg zarándokszállásként használt rendház. A Kaposvári egyházmegye és a hívek támogatása mellett központi pályázatoknak köszönhetően, illetve európai uniós forrásból valósult meg a rekonstrukció, amely egy új plébánia építésével folytatódik majd. Akik rendszeres résztvevői a búcsúknak – van belőlük bőven az év folyamán –, azok bámulattal szemlélik, miként dacol az idővel e lelki hajlék, amelyet Örökségünk – Somogyország kincse kitüntető címmel ismert el a megyei közgyűlés. A barokk templom nyújtotta látvány valóban felemelő. A zarándokok kegyelemként élik meg itt Isten érintését, a szónokok hol lelkünket simogató, hol pedig ostorozó szavát. Legutóbb Laczkó Mihály inárcsi, Gárdonyi Máté siófok-kiliti, Csertán Dániel mernyei plébános prédikált a búcsúi sokaság előtt. Korosztálybéli paptestvérek ők, akik örömmel vállalták a felkérést. Egy-egy jeles napon megsokszorozódik a hívek száma, hiszen Nagyboldogasszony vagy Kisboldogasszony ünnepe, Magyarok Nagyasszonyának búcsúja szerencsére sokaknak jelent vonzerőt. Igaz, számos teendő akad ilyenkor; a gyóntató atyák felkérésétől a takarításon és a díszítésen át a környék rendbetételéig hosszú a feladatok sora. Tamás atya édesanyja nagy gonddal mossa-vasalja a Mária-ruhákat, s már a búcsú előtti héten megérkezik, hogy segítsen fiának.
Amikor arról kérdeztem a kaposvári székesegyházból öt éve Andocsra helyezett, „máriás lelkületű” plébánost, hogy érzi magát az öreg falak között, ahol szinte napi vendég a zarándok, azt mondta:
– Jézustól eredő, egymás iránt áradó szeretettel várok mindenkit. Máriában, égi pártfogónkban mindig bízhatunk. Andocs kiváló terepe a találkozásnak, az égi-földi párbeszédnek, a magunkba tekintésnek.
Elődje, néhai Szabó Imre plébános – akit pénz után kutatva egyik „pártfogoltja” vert meg brutálisan – amolyan „perpetuum mobileként” volt jelen a falu életében, s vagy húsz éve azt vallotta: legfőbb vágya, hogy értelmes, felelősséget érző fiatalokat neveljen, mert belőlük van a legkevesebb. S amíg nem lesznek ilyenek az ifjak, addig kereszténnyé sem lehet tenni őket.
Tamás atya is hasonlóan látja ezt. Több mint száz diáknak oktat hittant az iskolában, ahova a környékbeli falvakból is járnak tanulók. Kedveli ezt a korosztályt, és a bérmálkozásra készülő középiskolásokkal is szót ért, ám úgy érzékeli, a gyerekek mellett a felnőttek szemét is fel kell nyitni Isten titkaira, hiszen a XXI. század embere az önzéstől, a tömegembermivolttól, a trendi-léttől s az önmegvalósítás feltétlen szándékától szenved a leginkább.
Az öröm és a remény embere a plébános, aki boldog, hogy élettel teli a zarándokház – legutóbb az ifjúsági vezetőképzőt végzettek, a „hajszolósok” találkozóját tartották itt. Az épület belső korszerűsítése azonban elodázhatatlan. A kaposvári püspökség régi törekvése, hogy Andocs ne csak búcsújáró hely maradjon, hanem ifjúsági és lelkigyakorlatos központtá fejlődjön, hiszen minden feltétel adott ehhez.
A páratlan templombelső szentek szobraival vezeti a szemet az oltárig, ahol Mária látható, karján a gyermek Jézussal – mégpedig ruhában. Az öltöztetős szobrok nem ismeretlenek Európában, de nem is túl gyakoriak. Az andocsi Máriának jelenleg háromszázhuszonöt ruhája van. A legújabbat néhány hete Erdélyből hozták. Általában havonta, negyedévente gazdagodik a gyűjtemény; Venezuelából, Kanadából, Kínából, Jemenből, Angliából is érkezett már egy-egy ajándékkelme. Tamás atya szívéhez mégis a Rábapatonáról való égszínkék ruha áll a legközelebb. Hogy miért? Azért, mert ennek a kis falunak a templomában tartották őt keresztvíz alá.
Amikor arról faggattam, miért nem maradt szülőmegyéjében, azt mondta: olvasta Balás Béla megyés püspök kispaptoborzó levelét, s mivel tudta, hogy fiatal egyházmegye a kaposvári, és feltételezte, hogy itt van a legnagyobb szükség papokra, így ide jelentkezett. Nyolc éve szentelték, és azóta már megszokta-megszerette a nyíltszívű, jellegzetes e hangot ejtő somogyiakat. A világiakkal is remek a kapcsolata; Törőcsik Ferencné, Andocs polgármestere a jegyzőasszonnyal és a képviselő-testület tagjaival együtt szintén szívügyének tekinti a templomot, a rendházat és az ünnepeket; közösen ténykedhetnek Isten országáért.
A Mária-ruhák legfőbb „szakértői” Viza Jánosné, Magdi néni és Oberhuber Józsefné, Ági néni, valamint a középiskolás Fias József, akik a liturgia színeinek figyelembevételével kéthetente öltöztetik Máriát és a kisdedet. A ruhák a földszinti teremben várják, hogy sorra kerüljenek, s azt is, hogy megakadjon a látogatók szeme az egzotikus, a dúsan hímzett vagy éppen az egyszerűségükben szép kelméken.
Hálaadományok ezek a ruhák; a hívek köszönetképpen varratják az andocsi Madonnának. Azért, mert a Szent Szűzhöz szóló fohászuk meghallgattatott.
Köszönnivalónk mindannyiunknak akad. Vajon honnan érkezik majd a következő fogadalmi ajándék?
Fotó: Kovács Tibor
