Előre!

A következő évben a mai Szépjuhászné állomásig, 1950-ben Hűvösvölgyig hosszabbították meg a vonalat. A hegyi terepen a vasútépítés sok nehézségbe ütközött.

Az intézmény neve eredetileg is Gyermekvasút lett volna, de még a megnyitás előtt Úttörővasútra változtatták. Üzemeltetésével a Magyar Államvasutakat és a Magyar Úttörők Szövetségét bízták meg. A Gyermekvasút a budai hegyekben kirándulók körében hamar népszerűvé vált. A vasútvonal a környék főbb kirándulóhelyeinek közelében halad. A vasút a fénykorát az 1950- es és 1960-as években élte, ekkor átlagosan hétszázezren utaztak a vonatokon.

Az 1980-as évek végére a pálya műszaki állapota jelentősen leromlott. Már-már a bezárással is számolni kellett, a MÁV azonban inkább a felújítás mellett döntött. A rendszerváltozás évében az intézmény nevét Gyermekvasútra módosították, s az üzemeltetés a MÁV hatáskörébe került. Néhány állomás új, minden szempontból semleges megnevezést kapott. A kisvasutasok vörös nyakkendőjét világoskék színűre cserélték.

A Gyermekvasút alapvetően nem változott az eltelt néhány évtizedben. Továbbra is kirándulóvasút a budai parkerdőbe látogatók számára, ugyanakkor hasznos elfoglaltság az itt szolgálatot teljesítő gyerekeknek. Rendszerek jöttek, rendszerek mentek. Egy jelszó azonban egészen biztosan érvényes maradt. Hiszen vonattal nem lehet, vagy legalábbis nem tanácsos másfelé menni, mint előre…

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .