Dóra tíz kilót fogyott. Nevelte a kislányt, dolgozott, éjszakázott. S időnként maga is elhitte, amit volt férje terjesztett róla, vagyis hogy nem való anyának. Közben az idő telt, a bíróság döntött, Rékát nála helyezte el. Papír rögzítette a megkönnyebbülést, de Dóra szíve így is nehéz maradt. Tudta, bármennyire is igyekszik majd, teljes családot nem tud biztosítani a kislánynak. Az apával való kibékülés (inkább csak fegyverszünet), a kéthetenkénti apás hétvégék sem forrasztják össze, ami eltörött.
Az elvált anya az éjszakák mélyén magát vádolta. Attila szúrós tekintete sem kellett ahhoz, hogy időnként megkérdőjelezze, jó anya-e így egyedül, állandóan rohanva munka, óvoda és házimunka között. Sokszor volt hálás az óvodai étkeztetésért, legalább a mindennapi főzés terhét levették a válláról. Hétvégén is inkább csak összeütött valamit. Réka mindent megevett. S közben nagyokat nevettek is. A tükörtojást például makiszemnek nevezték el. De Dóra tudta, hogy ha az anyaság azon múlik, ki hány fogást főz egy hétvégén – s van, akinél ezen múlik –, ő megbukott.
Közeledett az első óvodai anyák napja. Réka éjjel-nappal a betanult versikét mondta, azzal a harci kiáltással: Anya, ne figyelj ide, mert titok! De már a szomszédok is tudták mind a két komoly versszakot. A nagy napon az óvónők meglepetéssel készültek. Az anyákat arra a székre ültették, amelyiken a gyerekük jele díszlett. Dóra büszkén kereste a napocskát. A széken kis kártya várta. Az egyik oldalán kérdés állt: Mit szeretek a legjobban az anyukámban? A másik oldalon a válasz. Dóra izgatottan fordította meg a kis lapot. De izgalma hamar szomorúsággá változott.
A műsor elkezdődött. Az anya nézte a lányát, ahogy ugrabugrált a többiekkel, figyelte, ahogyan az apró színpad közepén szaval. De mindezt csak távolról látta, hallotta. Forgatta a kártyát, újra és újra elolvasta a választ, amely így szólt: Azt szeretem a legjobban az anyukámban, hogy finomakat főz nekem. Dóra nem hitte, hogy ezt a lánya mondta. Arra gondolt, a gyerek nem tudott válaszolni a kérdésre, s az óvónők udvariasságból odaírtak valamit, amivel nem lőhetnek mellé. Dóra úgy érezte, késsel szurkálják a szívét.
A műsor véget ért. Hazaballagtak a csöpp külvárosi lakásba. Már a liftet várták, amikor Dóra nem bírta tovább. Tudni akarta, hányadán is állnak (pontosabban hányadán is áll ő), és a lányának szegezte a kérdést: Mondd csak, mi az a finom, amit én főzök neked? A lift megérkezett. Réka belépett, még toppantott is az új cipőjével, és nevetve felelt: Hát a makiszem! Az a legfinomabb a világon. Az anya hálásan és megkönnyebbülve nyomta meg a gombot. S miközben suhantak fel (mert ezúttal nem döcögtek, hanem suhantak) a hetedikre, azon gondolkozott, vajon elég lesz-e a hűtőben lévő tojás az ünnepi vacsorához.
