Nem véletlenül mondják, hogy a keresztény művész nem mesteri ábrázoló akar lenni, hanem felebarátja a hősének. Klasszikus idők alkotója: mester. A keresztény szellemiségű: szamaritánus – amint Pilinszky találóan jegyzi meg.
A jelzett népének egyik sem, mégis míves szövegével, dallamával. A néplélek adja hozzá azt a gyöngéd érzést, amely csak rá jellemző.
Gyöngyvirágtól rózsafáig vezet az út – virágos réteken, túl a hegyen – Erzsébet házáig, ahol elhangzik a Magnificat, az anyai ujjongás: „Magasztalja lelkem az Urat…” Századok múltán Botticelli „látomásában” úgy idézi fel festményén a jelenetet, hogy Mária finom ujját a kitárt könyv: Lukács evangéliumának lapjára helyezi, ahol az őshimnusz olvasható. Ennyi szépség tán Bach zenéjében érezhető- hallható; a szövegmegjelenítő képesség, az alázat imádság e muzsikában. Hallgassuk csak Johann Sebastian „vallásos szerenádját”, amikor ezt olvassa a himnuszban: „Éhezőket töltött be javakkal…” Aztán ott van Schubert, a tökéletes dallammal: „Ave Maria”. És ha átelmélkedi valaki másik művét, az Esz-dúr triót, nem az ujjongást követő golgotai fájdalom idéződik-e fel, amely a Szent Szüzet a kereszthez szegezi? Mennyire hasonló a ritmusképlete, melódia-íve a DvoÍ ákéhoz, aki a Stabat Materben diszkrét kórushangon énekelteti: „Az Ő Anyja szeretet forrása…” Túl a barokkon – a romantika érzés-szövése folytatja azt, amit a folklór is örökségül hagyott.
Rétek után kertek, melyekben Pázmány latin-érzékkel hódol Isten Anyjának – Magyarország Védasszonyának, aki „viola redolens – viola-fuvalom.” S hogy ne illenék ide a gyöngy gazdag jelképisége? Jézus a boldogok országára utal. A múlhatatlan értékre, amiért érdemes mindent hátrahagyni.
Elmélkedések a középkori transzcendens légkörében a második isteni személy megtestesüléséről adnak hírt a gyönggyel. Így találkozik a bibliai Énekek éneke szerzője egy titokzatos menyasszonnyal, annak szépségével. Az igazgyöngy a kagylóban rejtezik: Mária „áldott méhében”. Az időben ettől kezdve a legalázatosabb szeretet a tárgya a művészeteknek, a legegyszerűbb szavakkal kimondott, leírt imádságoknak.
Annak a tejes virágzásnak, amely mindig májusok kertjében találja az alázatos szívűeket.
