A történetet némajátékkal hét csoportban, részenként adták elő a gyerekek. Nevetve, örömmel és nagyon kreatívan oldották meg a feladatot, csöndben figyelték a csoportok egymást váltó előadásait, hogy azután összerakják az egész mesét. A beszélgetés során kiderült, pontosan értették, hogy a történet főszereplője a fogadalmát akár az élete árán is vállaló lánytestvér.
Ez a néma áldozatvállalás vezetett el bennünket Krisztus keresztútjához. A Margit-szigeten jártuk végig a stációkat. A gyerekek felváltva vitték a keresztet, olvasták az iskolások életéből merített elmélkedéseket. Az állomások között énekeltünk. Körülöttünk gyerekek játszottak, kerékpároztak, bringó-hintóztak, családok jöttek-mentek. Mi pedig követtük a keresztet és imádkoztunk.
Az egyik kislány később így emlékezett vissza az élményeire: „Ezen a napon nekem minden tetszett, de legjobban a keresztút fogott meg. Ahogy haladt előttem egy fiú a gyertyával, egy másik a kereszttel, Zsuzsa nővér a gitárral, ahogy énekeltünk, hirtelen ott álltam Jézus mellett, és átéreztem a szenvedését. Megértettem a nagyböjt és a nagyhét lényegét, hogy miért is nem bulizhatunk ebben az időben. Mert a szórakozásunkkal azt fejezzük ki, hogy nem érdekel minket, hogy Jézus nélkül bizony nem lenne örök élet, halál utáni boldogság. Kívánom mindenkinek, hogy életében legalább egyszer érezze át ezt az érzést!”
„Hagyjátok csak a gyermekeket, ne akadályozzátok meg őket, hadd jöjjenek hozzám, hisz ilyeneké a mennyek országa!” (Mt 19,14) – jutnak eszembe Jézus szavai.
