A Tükör csakugyan nem a nagyközönség számára készült, az idősíkok váltakozása lankadatlan figyelmet kíván. Ugyanakkor az emlékezet áramló lüktetésébe helyezkedve, figyelve a szimbólumokra — köztük a tűzre, a vízre, a tejre, az erdőre, a házra, az otthonra, a felröppenő madárra, az irodalmi idézetekre vagy a zenére — a történet felfejtése és megértése egyáltalán nem lehetetlen.
Felütésként egy dadogó kamaszt látunk, akinek meggyógyítják a beszédhibáját. A főhős, akinek csak a hangját ismerhetjük meg, halála előtt szintén gyógyírt keres dadogásba vagy inkább már elnémulásba fulladt kapcsolataira. Tudja: ki kell engesztelődnie az anyjával, az apjával, a feleségével és a fiával. Az emlékezetfolyam és az álmok ebben nyújtanak segítséget számára. Általuk érti meg, hogy a másik mit és miért tett érte vagy adott esetben ellene. Kinek milyen áldozatot kellett meghoznia, hogy élete élet legyen vagy élet maradjon?
A Tükör a főhős halálával zárul, miközben az idősíkok összecsúszása a film végén azt is jelzi: a mulandóság a felszín — a valóság halhatatlan.
Tarkovszkij művében központi szerepet kap az anya, aki által a rendező édesanyjának életét ismerjük meg, de apjának, Arszenyij Tarkovszkijnak is emléket állít, akinek megkapó szépségű költeményei a film drágakövei.
A múlttal való szembenézés és a megbékélés, a megsebzett szeretetkapcsolatok gyógyításának filmje az Etalon Kiadó jóvoltából nemrég jelent meg DVD-n, amelyen helyet kapott két interjú is. Az egyikben Alekszandr Misarin vall a filmről, az alkotás folyamatáról és Andrej Tarkovszkijról, aki nem csupán szerzőtársa, de szívbéli jó barátja is volt.