Az idén egyik nap a temetői kegyeleti világításhoz való mécsesek között válogattunk egy nagyáruházban, miközben egy másik árukínáló kosárban már ott vigyorogtak fényes alufólia-mosolyukkal a csokimikulások és -krampuszok. Pedig még csak október végét írtuk. Vagyis az adott üzletlánc urainak ismét sikerült rántaniuk egyet a nadrágszíjon – az idő derekán. Mondhatom, kellően kiábrándító volt a két-három jeles őszi-téli dátum ilyetén összevegyítése a nagy-nagy zsibvásárban. Elgondolkodtam: vajon meg lehetne-e még fékezni ezt az egyre felfokozottabb, egyre lázasabb felhajtást? S arra jutottam, talán csak egy olyan, világrengető bejelentés hozhatná meg a várt hatást, mint amilyenekkel a nagy tudományos álhírekben találkozni időről időre. Például ha egy napon a médiában szárnyra kelne a hír: brit tudósok rájöttek, hogy a szaloncukornak semmi köze a karácsonyhoz, humbug ez az egész fadíszítő mizéria, és igenis a kisded születése a lényeg.
