Néhány szál „elvékonyodik” ugyan – így például a szerelmi –, de Balogh György rendező nagyjából minden fontosat belevett a filmbe. Még a párbeszédek is ugyanazok, hűen a könyvhöz, ám mivel történetünk itt és most játszódik, olykor – leginkább a kölykök között – nem annyira életszerűek. Egyébként szinte csak a fiúk pólója, szandálja jelzi, hogy ebben a korban járunk. Azon gondolkozom, vajon elképzelhető-e, hogy a mai világban két fővárosi gyerek fogja magát, s a „Váci utcai pompában” elmegy felfedezni a nádak, a sások vadregényes vidékét… Meglehet, bár negyvenöt éve ez valószerűbbnek tűnt.
Mindenesetre rendkívül megkapó ez a világ – erről Gulyás Ákos operatőr mozgalmas, látványos képei gondoskodnak. A Czutor Zoltán szerezte főcímdal pedig kimondottan olyan hangulatot kelt, mintha a berekben lennénk: kapásra várnánk, vagy csónakáznánk. A szereplők szinte mindegyike újszerűen formálja meg karakterét. Matula kiválasztásában fontos szempont volt, hogy még véletlenül se emlékeztessen a fekete-fehér sorozat főhősére, hiszen Bánhidi László egykor felejthetetlenül játszott. Az új Gergő bácsi – Kovács Lajos alakításában –nem szikár, hanem ellenkezőleg: köpcös, mokány. Nagy Marcell Tutajosként hamvas és meggyőző. Barátja, Bütyök, akit Péntek Bálint épít fel, erősen emlékeztet a Harry Potter-filmek Ron Weasley-jére. Szerepel még a filmben Pogány Judit, Eperjes Károly és Rékasi Károly is, hogy csak néhányukat említsem. Ugyanaz és mégis más tehát ez a Tüskevár, régi és új egyszerre. Van mondanivalója, képes hatni a nézőkre. Kitépheti a gyermeket a maga virtuális „valóságából”, s megrázhatja: „Jobb programok is létezhetnek a lájkolásnál és a kommentelésnél, kisöreg!” De ahogyan Ladó Gyula, avagy Tutajos a film végén mondja: „El lehet ezt mesélni? Nem, ezt látni kell!”
