Arló lakosságának jelentős része is munkanélküli, sok a nélkülöző. Az arlói gyerekek mégis mindent megkapnak, ami szellemi kibontakozásukhoz szükséges. A templom mellett álló rendházban egy pillanatra bepillanthatunk a konyhába, ahol Mónika nővér, a jelöltfelelős és három jelölt „főzőcskézik”. Padlizsán- és cukkinipörkölt, valamint padlizsánkrém és sörkifli készül, az utóbbiból beszélgetés közben elénk is bőven tesznek, ami némileg rontja a koncentrációs képességemet. Megtudjuk, hogy a jelöltek feladatai között a konyhai ismeretekben való előrelépés is szerepel. A napirendnek fontos része az önképzés és egymás tanítása: van, aki angolra tanítja a többieket, más gitározni. A napközi imaóra után – kedvesen megengedik, hogy fotózzunk, bár kissé feszélyezve érezzük magunkat – megnézzük a ház mögötti tankertet és terményeit a garázsban. – Idén sok egyéb mellett tizenkét zsák krumpli termett, a nagy részét már kiosztottuk. Egy fiatalember főállásban, hárman napszámban művelik. Távolabbi célunk az, hogy alapvető mezőgazdasági ismeretek oktatását biztosítsuk itt helyi fiataloknak, mert úgy látjuk, sok család számára jó lehetőség lenne, ha az élelmiszer-szükségletük egy részét megtermelhetnék – mondja Ágnes nővér, a közösség általános elöljárója.
Miután körülnéztünk, Ágnes és Edit nővérrel, az Befogad-lak koordinátorával autóba ülünk. Edit nővér útközben gyakran kiköszönget az autóból, sok gyerek van ugyanis az utcán, és bőszen integetnek, kiáltoznak. Úgy tűnik, mindenkit ismer, mert többször is kiszól az ablakon: „Ugye jössz délután, kicsim?” Hat-hét perc alatt a település másik felébe, a nővérek által 2002-ben létrehozott alapítvány közösségi házába érkezünk (egyik részét az általános iskola használja). Első utunk a Vár-lak nevű épületrészbe vezet, ahol két és öt év közötti kicsinyek töltik a délelőttjeiket. Halmozottan hátrányos családoknak segítséget nyújtó családi napközi ez olyan gyermekek számára, akik az „igazi” óvodába nehezen jutnak el szociális hiányaik miatt. Itt ingyenesen lehetnek, ebédet, sőt időnként adományokból származó ruhát is kapnak. Amikor – két tapintatlan óriás – beesünk közéjük, először némi riadalmat váltunk ki: egy kisfiú keservesen sírni kezd – Edit nővér még negyedóra múlva is nyugtatgatja, törölgeti a könnyeit. Éppen Feri óvó bácsi Özséb nevű kisfiának harmadik születésnapját ünnepli a kis csapat, de az éneklésen ekkor már túl vannak, kisvártatva pedig az udvarra indulnak. Pár szót beszélgetünk a nyolc éve az alapítványnál dolgozó Berki Sándorral, aki a nővérek támogatásával családinapközi-működtető tanfolyamot végzett Budapesten, és megtalálta itt a helyét. Korábban kézműves foglalkozásokat, majd játszóházat vezetett, másfél éve a napközi munkatársa. Szüleit elvesztette, az alapítványi munka az élete.
Miközben a fotóriporter kolléga az udvaron a boldogan bicikliző gyerekeket fényképezi, a nővérek átvezetnek a Befogad-lakba, ahol délutánonként kettőtől háromnegyed ötig általános és középiskolások – harminc–negyven gyermek – felzárkóztatása, tehetséggondozása folyik több munkatárs – Békei Gabriella, Szűcs Nikoletta, Bíróné Mustos Csilla és Váradi Ernő – segítségével, forgórendszerben, negyvenperces foglalkozásokkal. De nemcsak a tanulni vágyókat várják, hanem minden gyereket, mert játszani, sportolni is lehet: a szabadidő tartalmas eltöltéséhez akarnak hozzájárulni. Idén szeptembertől pedig Balog Edina és Vass Zsolt, a helyi iskola tanárai bevonásával felnőttek általános iskolai oktatását is beindították. Engem leginkább a kutyás oktatás érdekel, mert nagyon fellelkesedem, amikor kiderül, hogy itt ilyen is van. Szűcs Nikoletta tanító és terápiás-kutyafelvezető, aki vizslájával együtt másfél éves képzésen vett részt, elsőtől negyedik osztályos korú gyermekeket segít: anyanyelvi és matematikai készségeiket fejleszti. A feladatokat a kutya segítségével játékos elemekkel kötik össze, így a gyerekek sokkal motiváltabbak. „Mikor játszunk megint?” – kérdezik gyakran, mert nem is érzik tanulásnak, ha a kutyával kell olvasniuk vagy számolniuk.
A nővérek 1994-ben kerültek Arlóra, Domán Ferenc – azóta elhunyt – plébános hívta ide őket , és átengedte nekik a korábbi plébániaépületet rendházul. A kisnővérek karizmája a szemlélődésből és a testvériség megéléséből fakadó evangelizáció. Ferencesek lévén kötelességüknek érzik, hogy a peremre szorultakat, a mélyszegénységben élőket szolgálják, az őket sújtó előítéletek ellen küzdjenek. A rendnek jelenleg tizenhárom tagja van. Három – bükkszentkereszti, miskolci és az itteni – házuk közül idén ősztől az arlóiban vannak a legtöbben, négy örökfogadalmas nővér és négy jelölt. Azért döntöttek így, hogy a jelöltek erős közösségbe kerüljenek, könnyebben magukévá tehessék a rend lelkiségét. Ágnes nővér kristály-gombalevet hoz – ízre limonádé, sőt, mint kiderül, részben az is, csak sokkal egészségesebb –, aztán magunkra hagy a többiekkel, hogy beszélgessünk.
A jelölt Szerző Rita – aki nemrég került Arlóra – a szentendrei ferences gimnáziumba járt, majd tanár lett, regnumi csoportvezető és cserkész volt. Hivatását 2008. január 5-én, Székely János püspökké szentelésének miséjén kapta. Vonzó volt számára az az egyszerűség, vidámság és könnyedség, amellyel Szent Ferenc követte Jézust, és ezt találja meg a kisnővérek között is. Besegít a Befogad-lakban, és angolra tanítja két jelölttársát, akik nyelvvizsgára készülnek. Hidasi Viktória is csak másfél hónapja van itt. Jogot végzett, majd doktorált a Miskolci Egyetemen; az ott szolgáló Klára nővér példája erősen hatott rá, amikor a rendbe lépés mellett döntött. Jogászként és tanárként egyaránt szívesen segít a rendnek, a tanítás régi vágya. Szeretne mindjobban annak eszközévé válni, hogy a szegények, a cigányok érezhessék, Jézus mennyire szereti őket. Nagy Emese Lilla kilenc éve tért meg. Amikor a 2009-ben Santiagóban megrendezett európai ferences találkozón részt vett, találkozott az egyik kisnővérrel, ennek hatására kezdett ismerkedni a renddel. Egyszerűségük, „kicsinységük” a legvonzóbb számára; külön örül, hogy éppen Arlón, egy ilyen piciny helyen, „a világ sarkában” élhet. Kedvét leli a gyerekekkel való foglalkozásban, mert újra meg újra megérzi: kevésbé valamilyen ismeretanyag átadása, mint az irántuk való őszinte érdeklődés az, ami a gyerekek számára fontos. Rétháti Ildikó szintén felnőttkori megtérő. Megtérése után úgy érezte, hogy a jézusi hívásra egész valójával, életével kell válaszolnia. Több mint egy éve jelölt már. Őt az vonzotta leginkább a rend lelkiségében, hogy egyszerre vidám és elmélyültségre lehetőséget kínáló. Nyitott mindenféle szolgálatra, akár gyerekekkel, akár betegekkel, öregekkel kell foglalkoznia. Nemrég szentségimádás közben szuggesztív kép vetült a szeme elé. „Mind egy hatalmas bárkában ültünk a nővértársaimmal, és Jézus is velünk volt. Jó itt lennünk, a helyemen vagyok, gondoltam, és béke töltött el” – meséli.
Anna nővér már tinédzserként is ferences akart lenni, de ez aztán végül csak 1991-től adatott meg számára. Főként az idősek szolgálata a feladata, hozzájuk jár áldoztatni, beszélgetni. Fontos az is – mondja –, hogy életpéldájával a jelöltek előtt járjon, mivel semminek sincs erősebb hatása, mint a napról napra megélt hivatásnak. Mónika nővér augusztusban került Arlóra Bükkszentkeresztről, ház- és jelöltfelelős. Még nem szokott meg egészen itt. Szent Ferenc példája számára legfőképpen azt jelenti, hogy legyünk nyitottak mindarra, amire a Lélek hív, és ne a saját erőnkre akarjunk támaszkodni.
Fotó: Kissimon István
