A görög atyák ezen a területen is sajátos szempontokkal szolgálnak nekünk. Ők nem annyira az „érvelő”, a „beszélő” észre fektetik a hangsúlyt, hanem a „látóra”. Ezért náluk meglehetősen nagy szerepet kap a szemlélődés, ahogyan az egész keleti egyházban is nagyobb jelentőséghez jut a misztika, a nyugati racionalitás helyett. Atyáink gyakran mondják, hogy az embernek nem okoskodó, hanem látó lélekre van szüksége. Ezért nem is becsülik sokra a műveltséget az imádságban. Sőt, éppen a szív „minél nagyobb egyszerűségét” ajánlják.
Keleten is megkülönböztetik azonban egymástól a lelki megismerést és a fizikai törekvést (munkát, erőfeszítést), amely a megismeréshez szükséges. A törekvéshez tartozik a hitigazságokra való visszapillantás is. Az imádságban különösen fontos ez, mert ha nem biztos hitbeli alapokon nyugszik, könnyen bálványimádás lehet belőle! Ám vannak olyan atyák is (például Teológus Új Szent Simeon), akik a gyakorlatból közvetlenül kívánnak eljutni a lelki szemlélődésre, s így mellőzik az elmélkedést mint értelmi tevékenységet.
Az ész használatáról és az elmélkedő visszapillantásról helyesen tanít Remete Szent Teofán, aki rávilágít, hogy szoros összefüggés van az életszentség és az emberi ész között, amely alkalmas a keresztény élet végső céljának megismerésére. Nem kell feltétlenül mindenkinek hittudósnak lennie, de a hit szabatos fogalmait azért ismerni kell. Az emberi értelem Isten nagy ajándéka, és legnagyszerűbb felhasználása, amikor az Ajándékozó felé tudunk fordulni vele. Az okoskodás viszont kifejezetten ártalmas, amikor az ember értelmét haszontalan fogalmakra koncentrálja. Sőt, olyankor is, amikor mindentudónak vagy mindentől függetlennek tartja magát. Teofán atya szerint az a nagy különbség az ítélet és az ész között, hogy míg az előbbi csak az igazról és a hamisról ítélkezik, addig az utóbbi az értelmi tevékenység célját tartja szem előtt.
Az elmélkedés azt eredményezi, hogy az „ítéletből” az „ész” cselekvésére jutunk el. Kétségtelen, hogy az imádság kezdete az ima szóbeli elmondása. Ám ahhoz, hogy tudatos legyen, az imádság szavairól elmélkedni kell, vagyis visszapillantani. Ebben az állapotban azonban csak addig kell megmaradni, amíg fel nem ébred a szív érzelme. Tanácsos valami röpimát is csatolni hozzá. Ne feledjük: a szívhez az értelmen át vezet az út!
