A bringázás is lehet csapatsport, van itt első ember, akit mindenkinek óvnia kell, azon munkálkodni, ő jusson elsőként a célba. Vannak vízhordók, akik a társakat ellátják folyadékkal és élelemmel menet közben, vannak felvezetők, akik maguk után húzzák a csapatot. Magammal vittem kisebbik fiamat, hátha történik valami. Történt!
Mielőtt nekivágtunk Veszprémből a pokoli nehéz Kab-hegy megmászását is magába foglaló túrának, elmondtam társaimnak, hol is vagyunk.
Nagyvázsonynál, egy árokparti pihenőben, az Eger-patak partján beszéltem arról, mi köthet minket ehhez a vidékhez. Még élő íróként nem tartottam ildomosnak arról fecsegni, hogy 1975-ben honvéd tizedesként itt hasítottam egy páncélozott felderítő autóval. Inkább a halott írókat idéztem. Fiatal csapatom igazolta is döntésemet, mert szerintük a halott író a jó író. Elmondtam tehát, hogy az Eger-völgy, amit molnárok völgyének is neveztek, szolgált helyszínéül a szomszédos Ajkán dolgozó Fekete István Hajnal Badányban című regényének. Soroltam tovább: a Balatonfüreden alkotó Lipták Gábor monda- és regegyűjteményei, Vörösmarty Mihály vagy Csokonai Vitéz Mihály Tihanyról szóló versei, Krúdy Gyula mélabús Anna-báli tárcája vagy Bertha Bulcsu Balatoni évtizedek című 1970-es évekbeli szociográfiája mind ehhez a vidékhez köthetők. Ebben az igen rangos névsorban kell helyet kapnia Széchenyi Zsigmondnak is. Íróink közül talán Tatai Sándor kötődött ide a legszorosabban. Az ifjúsági regényeivel óriási sikereket elért badacsonyi író egyik legismertebb regénye a Kinizsi Pál című könyv.
Menjünk tovább, intett az ismeretterjesztést megunva a csapat első embere. Alakzatba rendeződtünk és suhantunk a bakonyi tájban. Vezess, állt be mögém ez az első ember, mire én büszkén lódultam előre. Jó érzés volt azt hinni, hogy viszonylag magas korom ellenére még erre is jó lehetek. Aztán azt éreztem, a bringám hátsó kereke meginog, erős rúgás érte, én meg repültem az árokba. Beütöttem a fejem, vérzett. A fiam tekert rá kötszert. Csak néztünk az egyre messzebbre elsurrogó fiatal csapat után, akik talán észre sem vették, hogy kiesett közülük valaki. Gyere, papa, nincs ránk itt szükség – húzott fel a földről a kisebbik fiam. Látom, mondtam, és hazamentünk. A csapattal azóta sem találkoztam. Hasítanak előre az időben, gondolván, ez az élet rendje, én meg elvagyok a halott íróimmal. Mostanában mintha egyre többször üzennének, várnak.
