„Mária, jó Anyánk, kérünk, hogy nézz le ránk” – visszhangzott az ének, mert lélekben is Mária vezette a zarándokkeresztet követő híveket a kegyhelyek oltáraihoz, Máriabesnyőtől Máriaremetéig, hajdanvolt apátságok, kolostorok feltárt romjaihoz, felújított és modern templomokhoz.
Estére járt az idő, mire a hívek kétfelől megérkeztek a találkozási pontokra. A máriaremetei Kisboldogasszony-bazilikában Székely János esztergom–budapesti segédpüspök, a nagytétényi Nagyboldogasszony-plébániatemplomban Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek, a Havanna-lakótelepi plébániatemplomban Süllei László érseki általános helynök, a kerepesi Szent Anna-templomban Katona István egri segédpüspök, a fóti Szeplőtelen Fogantatás-plébániatemplomban pedig Varga Lajos váci segédpüspök mutatott be a zarándoklatot záró szentmisét.
Erdő Péter homíliájában hangsúlyozta, hogy „a hívő közösségen belüli szeretetnek szentségi eredetű szeretetnek kell lennie, amely tanúságot tesz, és közvetíti Isten irántunk való szeretetét. Éppen ezért nagy a felelősségünk, hogyan szólunk hozzá az egyház ügyeihez, hogyan próbálunk értékeket fenntartani vagy megvédeni, ha meg vagyunk róla győződve, hogy méltók erre. Ez a belső, ez az egymás közötti szeretet a lényegét alkotja egyházi működésünknek és tanúságtételünknek.” A bíboros a szolidaritás szükségére is felhívta a hívők figyelmét, mert „Isten igazsága és a mi életünk között a jótettek teremtik meg a közvetlen kapcsolatot.
A főpásztor bejelentette, hogy pünkösdkor veszik át megbízólevelüket azok a világiak, akik plébánosukkal és az egyházmegyével együttműködve meglátogatják majd a katolikus családokat. A családokra irányuló figyelem megér minden fáradságot, mert felcsillantja a reményt, hogy ezek a családok maguk is hívő közösségként élnek. Érezni fogják majd a hívek, hogy az egyházmegyével, a világegyházzal együtt egyetlen nagy szeretetközösséget alkotnak.
Az enyhe, napsütéses órák után – mintha csak a zarándoklat végét várta volna – estére felkerekedett a szél. Joó Gergely a felröppenő apró ágak, levelek elől a kabátja alá rejtette a zarándokkeresztet, a gyerekek sikongva kergették a felröppenő papírdarabokat. „Az egész napos helytállás után honnan van erejük még mindig játszani?!” – nézek Végső Istvánra, az apukára. Számukra kirándulás volt ez a nap, ahol a megszokott, soroksári közösségben jól érezték magukat – mondja a családfő. A kilencéves Dávid és a hatéves Balázs már az első zarándoklaton is részt vett, a hároméves Dalmának is van gyakorlata, „a mi legkisebb rózsafüzérszemünk, a nyolc hónapos Zsombor pedig – aki a babakocsiban alszik – most tapasztalhatta meg először azt a csodát, amit mindnyájunk számára jelent ez a nap…”
Az apukát hallgatva eszembe jutottak a bíboros szavai; különös erőt jelent számunkra, ha keresztény családban élhetünk. Ez a lehetőség magasabb fokra emeli azt a természetes jót és szeretetet, amely az emberek között a családban megvalósul.
Fotó: Cser István
