Egy évtizede az épületet felújították, és ide költöztették a papi szemináriumot, illetve a felső szinteken elhelyezték a képtárat, és egy időszaki kiállítóteret is kialakítottak. A gyűjtemény Gaspare Campo gróf kezdeményezésére jött létre 1580-ban, anyagát a polgárok nagylelkű adományainak köszönheti, s a XV–XVIII. századi venetói művészet közel kétszáz alkotását öleli fel.
Különösen figyelemreméltó az időszaki kiállítótér, amely átadása óta nagy tárlatoknak ad helyet. Az eddigiek közül a jelenlegi – Il divisionismo: La luce del moderno címmel – magasan kiemelkedik: csak dicsérni lehet a tudományos munkát, a rendezést, a katalógust, a kísérő rendezvényeket és a kommunikációt. De először is lássuk a címet! A divizionizmus művészeti szakkifejezés, egy stílusirányzatot jelöl. Alkotói az impresszionizmus gyermekei, akik a színeket apró foltok alakjában rakták egymás mellé a vászonra. A közvélemény e technika kapcsán sajnos csak a francia mesterekre, például Georges Seurat-ra gondol –, és elfeledkezik arról, hogy Itália számára ez az irányzat jelentette az újkori kiugrás pillanatát. Az itteni művészet az 1800-as évekre elvesztette vezető szerepét, helyette Párizs, München és Bécs akadémiái ontották a kor legnagyobb művészeit, akik viszont a „Grand Tour” keretében eljutottak olasz földre, és ott gyakran le is telepedtek. Itáliának a divizionizmus hozta el a címben jelzett „modernség fényét”: az az új irányzat, amely néhány futuristát is elindított a művészeti pályán. A kiállítás két kurátora, Francesca Cagianelli és Dario Matteoni is így tekint a divizionizmusra: kezdőpontjába Vittore Grubicy de Dragon munkásságát helyezi, a kijárat ajtaja pedig már a futurizmus felé tárul nagylelkűen.
A milánói születésű, de magyar családból származó Grubicy de Dragon különleges ember volt. Kezdetben műkereskedő, műpártoló, kicsit mecénás is, aki például Giovanni Segantinit is egy jó tanács kíséretében indította el az „úton”: fessen az Alpokban. Vittore nemsokára rájött, neki is inkább művelnie kellene a művészetet, nem pedig kereskedni vele. Az üzlet kulcsait és a főkönyvet testvérének, Albertónak adta át, majd Hollandiába indult, ahol tanulmányútja során a hágai iskolára jellemző színvilággal, azaz szürkén festette meg az előtte fekvő tájakat. Különleges, élénk színű tájképei későbbi évekre keltezhetők, ám arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy műveit állandóan átdolgozta, újrafestette. Halála után gyűjteménye Milánó városára szállt: a festményeinek, grafikáinak témát, kompozíciót és színvilágot kölcsönző művészek nevei a modern itáliai alkotók listáját alkotják. Ez az a névsor, amelyből a rovigói kiállítás is építkezik, anyagát pedig leginkább „vidéki” múzeumok és magángyűjtemények adják össze – szemben a tervezett, hagyatékra összpontosító magyar kiállítással. A tárlat több fejezeten keresztül, leginkább tematikus szempontok alapján mutatja be az itáliai, most már olaszországi modern művészet születését. Azaz Grubicy de Dragon „polifóniájától” a futurizmusig erdei és tengeri tájakon, portrékon, a modern lét lelkiségén, szimbólumokon, a finom erotikán és természetesen a technikai újításokon, elméleti kérdéseken keresztül jutunk el. És végezetül lássuk a teljesség igénye nélkül készült névsort: Baldassare Longoni, Gaetano Previati, Ludovico Tommasi, Plinio Nomellini, Emilio Longoni, Giuseppe Pellizza da Volpedo, Angelo Morbelli, Umberto Boccioni, Carlo Carrà.
(A kiállítás június 23-áig tekinthető meg.)
