De nem csak ebben tér el a szerző a hagyományos krisztológiai értekezésektől. Bevezeti a „tér” fogalmát, „amely magába foglalja az ember Jézus-képét – amint a történeti kritika segítségével rekonstruálható –, de éppígy a hit és a dogma Krisztusának alakját is, ugyanakkor túlmutat bármely történelmi diskurzus és dogmatikai meghatározás határain.” A Szentírással foglalkozó tudósként – mint a Jézusról szóló legtöbb teológiai mű szerzője – először ő is a Biblia Krisztusáról ír. Csak egy kicsit másként. Személyes tapasztalatok leírásain keresztül bontakozik ki előttünk a Megváltó egyénisége. Például Péter apostol útja három szakaszból áll: a tanítvány a Szentlélek sugallta felismeréstől – „Te vagy a Krisztus!” – az értetlenségen, a megtagadáson keresztül jut el a Feltámadottal való találkozásig.
De nemcsak azok kapcsán tudunk meg lényeges dolgokat Jézusról, akik vele voltak, hanem azoktól is, akik nem tartottak ki, és végül elszakadtak tőle. Akiket Jézus személye csodálatba ejtett ugyan, de végül nem bírták tovább: Názáret lakóitól, a gazdag ifjútól vagy azoktól, akik a „Kemény beszéd ez! Ki hallgatja?!” felkiáltás után már nem követték a Mestert.
Standaert abban szintén eltér a hagyománytól, hogy Jézus visszavonulásaival is kiemelten foglalkozik: a megkeresztelkedés utáni pusztai magánnyal, a galileai válsággal – amikor övéi elutasították –, a halállal való szembenézéssel és végül a pokolra szállással.
A jézusi tér nyitott más vallások felé is. A szerző a zsidó vallás kapcsán nemcsak azt vizsgálja, hogy Jézus zsidó mivoltának milyen jelentősége van, hanem a kabbala egyik központi szimbólumát, a szefirotikus fát is úgy értelmezi, mint ami összekapcsolja a zsidó messiási eszmét Jézus Krisztussal.
Sok keresztény számára tán meglepetés, hogy Jézus nemcsak a miénk, hanem történelmi egyházaink határain kívül is él. Aki a jézusi tér felől a koráni tér felé halad, ott Iszával és Marjammal találkozik. Az algériai Tibhirine XX. századi, meggyilkolt szerzetesei nyilvánvalóvá tették, hogy e találkozás ára a tiszteletteljes közeledés. Hivatását felismerve perjelüknek, Christian de Chergének is le kellett küzdenie belső ellenállását. A Nostra aetate kezdetű zsinati dokumentum 3. pontja szintén megértően és közeledő hangvételben fordul az iszlám felé – azt keresi benne, ami közös.
A kereszténység buddhizmussal folytatott párbeszéde mindennaposnak tekinthető, hisz nincsenek történelmi ellentéteink. Azzal azonban meg kell tudni birkóznia a nyugati kereszténységnek, hogy logoszra hangolt teológiai gondolkodásunk párbeszédre ösztönöz, míg a keleti ember messze nem tulajdonít olyan nagy jelentőséget a beszédnek. E téren tehát sokkal inkább szavakon túli kommunikációra van lehetőség, mely túlmutat a tanításbeli ellentéteken.
(Benoit Standaert: Jézus terében. Bencés Kiadó, 2011)
(A könyv kapható az Új Ember könyvesboltjaiban)
