A hazai szervezők március 9-én, a budapesti Szent István-bazilikába hívták a plébániák híveit, ahol Erdő Péter bíboros vezetésével bűnbánati liturgiát, szentségimádást és keresztutat végeztek. Az eseményt a korábban a bazilika több pontján gyóntató papokkal együtt bemutatott főpapi mise zárta. – A hit fényének továbbadása a mi felelősségünk – szeretettel, békével, örömmel, hűséggel, jósággal. A segítő szeretet a legvilágosabb érv hitünk mellett – mondta a nagyböjt pénteki estén a főpásztor. A metropoliszok missziója alkalmából a Szent István-bazilikában összegyűlt hívek kivetítőkön is nyomon követhették a bűnbánati liturgia pillanatait, imádkozhattak a kihelyezett Oltáriszentség előtt, miközben ifj. Virágh András orgonameditációját hallgathatták. A lelkitükör felolvasása alatt elgondolkodhattak életük kisebb-nagyobb bűnein, vagy a keresztút során elmerülhettek a Juhász Róza és Hirtling István színművészek által mondott stációs elmélkedéseken. A bazilika főhajójában végzett keresztúthoz mindenki egy-egy mécsessel a kezében csatlakozhatott, melyeket végül hódolatuk jeléül a középen álló kereszt mellé helyezhettek. A több száz pislákoló lángra tekintve a következő szavakkal kezdte az ünnepélyes szentmisét a bíboros: „A lépcsőkre helyezett világító mécsesek keresztségünkre emlékeztetnek. Akkor is égő gyertyát adtak szüleinknek, keresztszüleinknek vagy nekünk, ha felnőttként részesültünk a szentségben. A pap akkor azt mondta, hogy a gyertyaláng a hit és a kegyelem fényét jelképezi. E fényt ránk bízták, hogy soha ki ne aludjon. Ha azonban a keresztség után mégis elveszítjük a kegyelem állapotát, Krisztus irgalmas szeretete megnyitja számunkra a megújulást a bűnbánat szentségében.”
Erdő Péter a közös imádságra utalva így folytatta: „A mai délután számunkra a bűnbánat szentségének ünnepe volt. Ezek a gyertyák azt jelképezik, hogy Isten irgalma folytán a kegyelem és a hit fénye újra föl tud ragyogni bennünk. Hálát kell adnunk ezért, és kérnünk Istent, hogy ráébredjünk újra, milyen nagy a felelősségünk. Az egyházat azért alapította Krisztus, hogy művét folytatva fényét sugározzuk tovább a történelemben. A mai evangélium, melyben a szőlőmunkások a termés átadása helyett megölik a gazda küldötteit – még fiát is –, mintha nem rólunk szólna. Kiderül azonban, hogy az üdvösségtörténetről van szó, Isten történelemben kibontakozó üdvözítő voltáról. Néha prófétákat küld, akik a »termést« – a történelemben teljesített küldetésünket kérik. Ilyenkor megkérdezik, valóban továbbadtuk-e Isten üzenetét. Tényleg továbbsugároztuk-e azt a fényt, amelyet ő gyújtott számunkra?
A Messiás elérkezésének pillanata is ilyen nagy próbatétel elé állította az embereket. Volt, aki odaadta a »termést«, ám volt, aki nem. Az elhangzott evangéliumi részlet elején kiderül, hogy e szavakat Krisztus a főpapok és írástudók előtt mondta. Provokatív szavak voltak akkor is, azok ma is. Az egyház tagjaiként hordoznunk kell ezt a fényességet – ez művének munkálása a világban. Az Úr tőlünk is kéri a termést.”
XVI. Benedek pápa az idei esztendőben a hit évét hirdette meg. A hit és az új evangelizáció összetartozik. Azzal tudunk legjobban evangelizálni, ha belepillantunk hitünk tükrébe, és megkérdezzük, valóban hiszünk-e Jézus Krisztusban, az istenemberben, hiszünk- e Isten létében, a Mindenhatóban, abban, aki túl van az univerzumon, a teremtett világmindenségen. Hiszünk- e abban, aki létével, akaratával fönntartja, működteti ezt a világot, aki személy, s nem csupán puszta energia. Hiszünk-e abban, aki kapcsolatba akar lépni velünk, mert szeret és hív bennünket, hogy földi halálunk után is éljünk? Ha mindezt hisszük, akkor nem köznapi, magától értetődő dolgot fogadunk el. Ha pedig meg tudjuk mondani, miért hisszük mindezt, akkor elmondhatjuk bárkinek – meg fogja érteni. Lehet, hogy nem fogadja el, de meg fogja érteni. Ez az új evangelizáció lényege. A fény továbbadása a mi felelősségünk – szeretettel, békével, örömmel, hűséggel, jósággal. A segítő szeretet a legvilágosabb érv hitünk mellett. Erről beszélt Erdő Péter bíboros a szentmise végén, az áldás előtt. Figyelmeztette a jelenlévőket, hogy az elkövetkezendő napokban a plébániákon a Katolikus Karitász szervezésében tartós élelmiszert gyűjtenek, amellyel a rászorulókat segíthetjük. Ezzel is a szolgáló szeretetet mutathatjuk fel a világban, megvallhatjuk hitünket, jelezve: a keresztségkor kapott pislákoló mécses az Európa nagyvárosaiban élők szívében sem aludt el.
Fotó: Bókay László
