EtnoKlub

Min­den mű­faj­nak van­nak olyan kép­vi­se­lői, akik a tő­lük tá­vol ál­lók szí­vét is meg­do­bog­tat­ják, azo­kat is meg­érint­ve, akik egyéb­ként nem ér­dek­lőd­nek a mű­vé­szek ál­tal őr­zött és meg­osz­tott kin­csek iránt. Ilyen „jó­szol­gá­la­ti nagy­kö­ve­te” a nép­ze­né­nek a Mu­zsi­kás együt­tes, hi­szen bár­ki­nek ele­gen­dő oda­té­ved­nie va­la­me­lyik kon­cert­jük­re vagy meg­hal­la­nia egy-egy fel­vé­te­lü­ket, hogy meggyőzze ze­né­lé­sük ele­mi ere­je, sod­ró len­dü­le­te.
Leg­utóbb a di­ós­győ­ri Ka­lá­ka-fesz­ti­vá­lon hal­lot­tam-lát­tam őket idén jú­li­us­ban, a rom­ja­i­ban is el­bű­vö­lő vár ud­va­rán. A sza­bad ég alatt töl­tött es­te han­gu­la­ta, a fer­ge­te­ges hang­sze­res já­ték, az ének s az együt­tes­sel rend­sze­re­sen együtt fel­lé­pő Far­kas Zol­tán „Ba­tyu” tán­ca most is el­va­rá­zsol­ta a nap­nyug­ta után amúgy is me­sé­be il­lő­en ro­man­ti­kus vár­ud­vart, s csak­ha­mar a fe­let­tünk ra­gyo­gó csil­la­gok kö­ze­lé­be ra­gad­ta a min­den­fé­le kor­osz­tályt kép­vi­se­lő lel­kes kö­zön­sé­get. Ez­út­tal a Mu­zsi­kás a ven­dé­ge az EtnoKlub min­dig sok­szí­nű prog­ram­já­nak, hi­szen a mű­sor­ban a nép­mű­vé­szet minden formája szóhoz és képhez jut. Mind­emel­lett meg­je­le­nik a vi­lág­ze­ne, a nép­ze­ne és a jazz ke­ve­re­dé­se, az et­no­jazz is.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .