Egészen addig, amíg fel nem száll a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből, mindenki sorra veszi az esélyes jelölteket, és várakozással latolgatja, mi szól egyik vagy másik bíboros mellett. Jó lenne tudni ilyenkor, mi folyik a falak mögött, de a választás a világtól elzárva, a legszigorúbb titoktartás mellett zajlik.
Nanni Moretti Van pápánk! (Habemus Papam) című filmjében egy elképzelt pápaválasztás eseményeinek lehetünk tanúi. Ne várjuk azonban, hogy valami olyat tudunk meg a konklávéról, amiről eddig ne lett volna tudomásunk. A történetnek ez a szála igyekszik hű lenni a valósághoz, a bíborosok annak rendje és módja szerint megválasztják az egyház fejét, de amikor meg kellene jelennie a nép előtt, hogy első urbi et orbi áldását adja, összeroppan a felelősség súlya alatt, és elszalad. Szó szerint. Róma utcáit rója, miközben életének eseményein töpreng. A bíborosok – de leginkább a vatikáni szóvivő, aki a szökést eltitkolja – kétségbeesnek, és várják, hogy a szentatya jobb belátásra térjen. Az időt pedig igyekeznek hasznosan eltölteni. Kártyáznak, röplabdáznak – a falak között rekedt, nagy hírű pszichoanalitikus irányítása mellett –, és… és mást nem csinálnak, mert a forgatókönyvírók szerint egy bíborosnak ennyi éppen elég. A pápa pedig közben rájön, hogy szereti a színházat.
Igen, Moretti filmje ennyi. Dióhéjban. De mit is akar mondani nekünk? Talán azt, hogy a pápa is ember. Meg azt, hogy a bíborosok eredetileg röplabdások voltak, csak hosszú ruhájuk erre mindeddig alkalmatlanná tette őket. Ugyanis mást nem nagyon tudunk meg a történetből. Félreértés ne essék, végre nem egy pápa- vagy egyházellenes filmről van szó. Tulajdonképpen mindenki rokonszenves benne. Talán éppen csak annyi hiányzik belőle, hogy merjen mondani valamit. Merjen humorosabb lenni, a bíborosokat pedig merje olyan emberekként bemutatni, akik nem csak arra képesek, hogy a szentatya körül álldogáljanak áhítatos arccal. Vagyis, hogy minden téren legyen benne egy kicsit több.
Egy pápa persze nem tűnhet el csak úgy, a filmbélinek is vissza kell térnie a Vatikánba. De azt, hogy miként végződik a film, nem árulom el. Hátha valaki szeretné megnézni a filmet valamelyik moziban.
(Van pápánk!, olasz–francia vígjáték, 2011)