Cécile Rastoin Edith Steinről szóló könyve megkísérli megismertetni velünk e kortárs szentet. A szerző saját bevallása szerint nem hagiográfiát vagy életrajzot szeretett volna írni, sokkal inkább lehetőséget adni a találkozásra – valamiképpen mindhárom mégis megvalósult, hiszen az érdeklődők egy minden részletre kiterjedő életleírást olvashatnak.
Edith Stein az emberi személy titkát kutatva fordult a filozófia felé. A túlzott szubjektivizmustól mentes fenomenológia érdekelte, így lett Edmund Husserl tanítványa. De hatott rá Max Scheler és Adolf Reinach is. Nem az elvont, életidegen gondolkodás vonzotta. Az Einfühlung (empátia – Husserl kifejezése) vagy a Rätsel (rejtély – Reinachtól) fogalma a szenvedéssel, halállal való találkozások megértése felé vezette. E három zsidó származású filozófus mindegyike megkeresztelkedett. Közülük talán Reinach volt az, aki leginkább segítette Edith Steint istenkeresésében, hiszen élményét filozófiai nyelven is megfogalmazta. Stein így jutott el a fenomenológiától Keresztes Szent Jánosig és Avilai Szent Terézig, akinek az önéletrajzát elolvasva úgy döntött, felveszi a keresztséget.
Bár filozófus maradt, tovább szeretett volna lépni a Forrás kutatásában. Úgy vélte, „a hit magában foglalja a természetes ész erőfeszítéseit, általa jut messzebbre az igazság keresésében annak a magasabb rendű értelemnek a nevében, ami elfogadja, hogy maga az Isten adja meg a világosságát, s azoknak, akik misztikus tapasztalatban részesülnek, ez az utolsó, még egy újabb szakasz: ugrás a sötétbe, ami Isten felé, helyesebben Istenbe dob minket.”
Minden vágya az volt, hogy beléphessen a Kármelbe, de lelkiatyja, P. Schwind azt javasolta neki, menjen el tanítani a speyeri domonkos nővérek által vezetett leányinternátusba. A szemtanúk elbeszéléséből tudjuk, hogy – egyetlen világi tanárként – már itt úgy élt, mint egy szerzetes. Végül 1933-ban vették fel a kölni Kármel klauzúrájába.
A nácizmus térhódítását sem hagyta szó nélkül. Levelet írt a pápának, hogy határozottabban foglaljon állást az embertelen eszmék térhódítása ellen. Társadalmi kérdésekben – így például a nők helyzetével kapcsolatban – nem jogokat követelt, hanem feladatokat hirdetett. Feminizmusa nem jutott el a szélsőségekig. Határozottan ellenezte a nők pappá szentelését, viszont kiállt a nők helyes képzése mellett. Spirituális útján is szívesen támaszkodott női szentek műveire.
Callista Kopf nővér mondta róla: „Edith Stein visszafogottságot tanúsított, mint olyan ember, aki egyszerűen éli meg a szerzetesi élet valóságát. Benne minden áttetsző és egyszerű volt, affektálás nélkül. Ellenzett minden túlzást és minden megjátszott életszentséget.”
A mű Puskely Mária kitűnő fordításában kerülhet a magyar olvasó kezébe.
(Cécile Rastoin OCD: Edith Stein 1891–1942 – A Forrás kutatása, Sarutlan Kármelita Nővérek – Jel Kiadó, 2010)
