Amikor egy órával a hivatalos kezdés előtt egy őrtől megkérdezem, hova ülhetnek az újságírók, nem tud válaszolni. Úgy hallotta, szabadon mozoghatnak az egész Arénában, de hogy valahová le is ülnek majd, arról nem tájékoztatták. Kezdés felé közeledve szigorodik a rendszer: fotóriporter kollégámat a szektorhatárokon többször nem engedik tovább, mivel a karkötője nem megfelelő színű. Hogy milyen színű lenne megfelelő, és hogy egyáltalán mit jelentenek a színek, nem derül ki. Feltűnően sok a biztonsági őr, és láthatóan nehezen képesek feldolgozni, hogy ezen a koncerten nem keménységre, hanem a megjelentek, nagy arányban fogyatékkal élők segítésére lenne szükség. Görcsösen igyekeznek úgymond rendet tartani, de a jótékony káosz szerencsére fokról fokra eluralja a csarnokot. A koncert előrehaladtával pedig egyre inkább enyhül a szigor: a zord őrök egyre többször hajlandók nagyvonalúan eltérni az állítólag kőbe vésett szabályoktól, ajtócskát nyitni például a kordonon, amikor valaki gyorsan ki akar jutni a mosdóba. Sőt, időnként már mosoly is megjelenik a hivatásszerűen mogorva arcokon. Egy kicsit itt is, ma is jobbá válik a világ a Nemadomfel és fellépőtársaik révén – ahogyan az este folyamán többször is elhangzik Zakál Zoltán, az együttes showmanje szájából.
– Köszönjük a szervezőknek, a zenészcsapatoknak, a támogató cégeknek, hogy idén is e program mellé álltak, amely immáron negyedik éve komoly összefogással valósul meg – mondja nyitóbeszédében Schmitt Pál köztársasági elnök, aki feleségével együtt az esemény fővédnöke. – Az első évtől kezdve több ezer jegyet vásárol például az egyik legnagyobb humanitárius szervezet, a magyar Rotary Klub. A közigazgatásból elsőként Óbuda, majd Újbuda önkormányzata ajánlotta fel a segítségét: telket biztosítanak, ahol speciális lakóotthonok épülnek. Idén a főváros és további hét önkormányzat szintén pénzadománnyal, jegyvétellel járult hozzá a közös sikerhez. Ennek a napnak a népszerűségét sokan megirigyelhetnék, hiszen évről évre gyarapszik a közönség létszáma. Egyre többen tudják, mekkora hangulat kerekedik itt minden alkalommal, milyen jó érzés itt lenni. Kell ennél több? A Jobb velünk a világ! a Nemadomfel együttessel karöltve zenével gyógyítja a világ bajait. Élő üzenetük, hogy mindig mindenki tud segíteni valamiben. Az is segíthet, akinek pedig magának is lehetne oka panaszra. (…) Tavaly óta az óbudai úgynevezett passzívházra (fűtést szinte egyáltalán nem igénylő, környezetbarát épület – a szerk.) gyűjt a mozgalom. Gondoljunk csak bele, milyen csodálatos dolog épül fel hamarosan Békásmegyeren! Egy olyan ház, amelyet minden részletében a beköltözőkre terveznek. Ahol minden segítség adott lesz. Egy kis technológiával mintha meghosszabbodnának a karok, egy kis figyelemmel minden út kiszélesedik, a dolgok és eszközök megszelídülnek, elérhetővé válnak. Én mindig is úgy éreztem, hogy nem a valamiért nehezebben boldoguló embereknek vannak korlátaik, hanem a világ van tele korlátokkal körülöttünk. Bontsuk hát le ezeket a korlátokat, szabjuk a környezetet olyanra, hogy mindenkire passzoljon, mindenkihez méltó legyen! – kéri-óhajtja Schmitt Pál.
A színpadon szinte mindvégig mozog valaki, amikor elöl az együttesek énekelnek: hol kerekes székes pár – a Step and Roll duó –, hol „hagyományos” és kerekes székes táncos kettőse, máskor táncosok özöne jelenik meg: sérültek és segítőik, egészséges párjaik vegyesen. Nehéz erről a bevett szókészletünkkel írni, mivel a látvány érvénytelenné teszi egészséggel és sérültséggel kapcsolatos beidegződéseinket. Talán ezért is fontos, ezért is van ez a koncert; hogy kizökkenjünk, és megértsük: társak vagyunk, és együtt vagyunk, lehetünk. Hogy élményszinten váljék számunkra világossá: mélyen, legbelül mindannyian ugyanúgy teljes értékűek és sérültek egyaránt vagyunk, csak bizonyos emberek fogyatékossága a külső, felületes szemlélő számára jobban észrevehető. De még ennél többet is megtudhatott, aki jól figyelt. A sérült fellépők koncentrált, áhítatos színpadi jelenléte engem arról győzött meg, hogy számukra a művészi önkifejezés sokkal inkább magától értődő. Mintha ők közelebb lennének a forráshoz, amelyből mindannyian meríteni szeretnénk. Életünk ünnepi pillanatai közé tartozik, amikor ez sikerül is. Ilyen pillanatokkal teli ez az este.
Az este talán legforróbban ünnepelt énekese Krizbai Teca, aki mindegyik zenekarral elénekel egy-egy dalt. – Sok látszólag egészséges ember is magába fordul, nem képes értékelni, hogy mennyi kincse van, hogy mekkora kincs látni, hallani, mozogni. Nemcsak nekünk nehéz – mondja két szám között. – Néha arra gondolok, milyen jó lenne látni, de meg kell tanulnunk a lehetőségekhez alkalmazkodva boldogan élni. A kudarcokat pedig elviselni, és tanulni belőlük. Mi azért vagyunk ma itt, hogy erőt adjunk mindenkinek, aki nehéznek érzi az életét – teszi hozzá, és ezt csakhamar több dal is bizonyítja. „Minden nap, minden perc, minden szó egy új remény – énekli Teca –, Van erőnk hozzá, hogy neked is adjunk”; „Akármi is fáj, hidd el, hogy élni jó” – buzdít a Nemadomfel együttes. Bennem leginkább a párok, az összekarolások, az egymásra hangolódó énekesek és táncosok maradtak meg. Színai Tamás és Hobo, Krizbai Teca és Nyerges Attila (Ismerős Arcok) kettőse az este legerősebb pillanatai közé tartozott.
Kevesen tudják, hogy a Nem Adom Fel Alapítvány múlt év májusában a Borsod megyei Szendrőládon felzárkóztató programot indított a legszegényebb, főként roma gyermekek számára, Böjte Csaba erdélyi napközi otthonai mintájára. A koncert egyik betétjében, Petőfi Falu végén kurta kocsmájának feldolgozásával a szendrőládiak táncosai, zenészei is megjelentek a színpadon, kivételes intenzitással közvetítve az életöröm, a bajokon felülkerekedő bizakodás, a közösség erejét. Óriási ünnepet ülhettünk velük az Arénában november 13-án. A szolidaritás már-már mesébe illő ünnepét.
Fotó: Kissimon
