A füves tisztáson három szarka sétált, később egy negyedik és két dolmányos varjú csatlakozott hozzájuk. A szarkák kicsit unottan lépegettek, aztán ketten észrevehettek valamit, mert hirtelen gyors ugrásokra váltottak. Azonos cél felé igyekeztek, de egyikük fürgébb volt, és gyorsan felcsípett valamit. A másik csak egy pillanatot késett, és üres csőrrel nagyon csalódott arcot vágott. De hamar túltette magát a történteken, megbillentette hosszú farkát, és mintha mi sem történt volna, odébb sétált.
A teniszpályát szegélyező bokrok között ökörszem bujkált. Úgy mozgott, mint valami egérke, hol eltűnt, hol újra előbukkant. Ilyenkor kiült egy ágra, rövidke farkát hetykén felfelé tartva felém figyelt, majd újra eltűnt a sűrűben. Egyszer átbújt a pályát szegélyező drótkerítésen, de talán a gyorsan pattogó fehér labdáktól megriadva ismét erre az oldalra tért vissza. Kicsit odébb, az ostorfák alatt mókus ugrált a frissen hullott, sárga levelek között. Néha leült, és lompos farkát maga fölé borítva rágcsált valamit. A Népligetben gyakori az oldalán zsemleszínű mókus, ez itt azonban igazi vörös bundás volt. Még rajta tartottam a távcsövet, amikor hirtelen megmerevedett, kissé felemelkedett, és feszülten figyelt valamit. Felpillantva pettyes szőrű dalmatát láttam rohanni nagy ugrásokkal a fák között. Nem vette észre a mókust, az azonban, biztos ami biztos, egy fa törzse mellé húzódott, hogy ha kell, gyorsan felkúszhasson rá. A kutya azonban tovább szaladt, csakhamar el is tűnt, mire a mókus megnyugodott, és tovább keresgélt a frissen zörgő avarban.
A távolban valami nagyot csattant, mire nyomban hangosan riasztani kezdett egy fekete rigó, izgatottan cserregett a kis ökörszem, ijedten rebbentek fel a szarkák, és a közeli fák ágaira szálltak a dolmányos varjak is. A csattanás azonban nem ismétlődött, és a nyugalom néhány perc múlva helyreállt. Elhallgatott a rigó és az ökörszem, újra a gyepre szálltak a szarkák, és melléjük ereszkedett a két dolmányos varjú is. Csak a mókust nem láttam. Később mégis észrevettem, egy magas fa koronájában, ahol társa is akadt. Zsemleszínű volt, és nyomban vidám kergetőzésbe kezdtek. Irigylésre méltó könnyedséggel szinte repültek egyik ágról a másikra. A vörös bundás volt elöl, de később szerepet cseréltek, és fokozatosan távolodva eltűntek a szemem elől.
Zöld küllő harsány „klü-klü-klü-klü”-jét hallottam, két örvös galamb ült fel egy már teljesen kopasz fa magas ágára, majd vörösbegy kezdett énekelni. Kissé szomorkásnak tűnő, gyöngyöző strófáinak „hangszerelése” azonban egy kicsit más volt, mint amit a Pilis vagy a Budai-hegyek tavaszi erdeiben megszoktam. Észak felől, a gyűrűzések adatai szerint például Svéd- és Finnországból minden ősszel érkeznek vörösbegyek hozzánk, hogy itt, enyhébb klímaviszonyok mellett töltsék a téli hónapokat. Éppen olyan narancspiros mellénykéjük, éjfekete szemük van, mint a mieinknek, csak éppen eltérő dialektusban énekelnek. Kerestem a madarat, de elhallgatott, és nem jelentkezett többé. Helyette egy újabb mókust láttam. Egy fatörzsön igyekezett fejjel lefelé, de amikor észrevett, meggondolta magát, feljebb kúszott, és egy vaskos ág tövében leült. Tudtam, alig várja, hogy odébb menjek, és amikor kicsit távolabbról visszanéztem, már újra lefelé ereszkedett a törzsön.
