A hagyományteremtő találkozón első ízben gyűltek össze ilyen nagy számban a karitászigazgatók: hét határon túli és tizenegy magyar képviseltette magát. Écsy Gábor, a Magyar Katolikus Karitász igazgatója a megnyitón XVI. Benedek pápa tavaly ősszel Ausztriában elhangzott beszédéből idézett, amelyben a szociális-karitatív terület önkénteseihez szólt: „Milyen jó olyan emberekkel találkozni, akik a mi társadalmunkban próbálnak arcot adni az evangélium üzenetének; látni időseket és fiatalokat, akik az egyházban és a társadalomban tapasztalhatóvá teszik azt a szeretetet, melynek bennünket, keresztényeket el kell töltenie.” Mint az igazgató mondta: ez tehát a karitász feladata ma, Magyarországon és a Kárpát-medencében: arcot adni az evangélium üzenetének.
A találkozó után a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Karitász Bizottságának elnöke, Spányi Antal püspök annak jelentőségét hangsúlyozta, hogy a határon túli karitászigazgatók és a magyarországiak személyesen is megismerhették egymást, megtudhatták, hol, miképpen működik az egyházmegyei segítségnyújtás. Mint mondta, úgy érzi, olyan folyamat indult el e találkozóval, ahol az egy területen dolgozók megérezhették, nemcsak magukban küszködnek, próbálnak jót tenni a rászorulókkal, máshol, másként, de mindannyian hasonló célokért küzdenek. A találkozón – mely a magyarországi egyházmegyei karitászvezetők között havi rendszerességgel történik – a hasonló problémák mellett a különbözőségek is szóba kerültek. Például az erdélyi egyházmegyében több száz állandó alkalmazott segíti az otthon ápolásra szorulókat, működik az idősek napközi otthona, míg Magyarországon a plébániai karitászmunka a jellemző. Ennek ellenére a tapasztalatok cseréje mellett a közös képzés lehetősége is felmerült a résztvevőkben.
A fentiekből az is látható, hogy az országhatárokon átívelő együttműködés hangsúlyai – mely azért már néhány esetben megvalósult, árvizek, természeti csapások idején – eltolódtak. Ma már nem feltétlenül csak az anyagi segítségnyújtás az együttműködés alapja. Erről beszélt Jelenits István piarista szerzetes tanár is a találkozó résztvevőinek tartott előadásában, melynek címe Karitász és az evangélium volt. Az Ószövetségtől kezdve sorolta a felebaráti szeretet bibliai megnyilvánulásait, szerepét a kor embereinek életében, s amelyek ma is mércéül szolgálnak a keresztény világban. Mint mondta, a Bibliából ismert szakasz, mely az „éheztem, és ennem adtatok” résszel kezdődik, bár ma is igaz, a megváltozott kor miatt további lépéseket tesz szükségessé: sokszor nem az egy tál étel segít a rászorulókon, hanem egy jó szó, esetleg jogi tanácsadás, egy orvosi vizsgálathoz való segítségnyújtás vagy csupán az egyszerű odafigyelés. Mint Jelenits István mondta, Magyarországon a falvak elnéptelenedése az egyik legfőbb gond, melyre a már említett karitatív segítség némi gyógyírt jelenthet. Az egyháznak át kell gondolnia szociális feladatait, a szociálpolitikában komoly és sürgető feladatai vannak…
Surján László, az Európai Parlament képviselője a tagországokban tapasztalható szociális helyzetről, a törvényi keretekről beszélt, míg Forgách József, az országos karitász igazgatóhelyettese az elesettek, a gyámolításra szorulók, vagyis az egyház karitatív munkájának évszázadokra visszatekintő történetéről tartott előadást. Szociális gondoskodásra a leggazdagabb országokban is szüksége van az emberek egy részének, hiszen idős, beteg, sérült vagy szenvedélybeteg mindenhol található. A karitászigazgatók mostani megbeszélése egymás jobb megismerése mellett a további kapcsolatok fejlesztésére, az együttműködés bővebb lehetőségére, közös pályázatok beadására adhat lehetőséget. A résztvevők ezért is határoztak úgy, a továbbiakban rendszeresebbé teszik az ilyen találkozókat.
