Fotó: Kissimon István
Álmai szőlőskertjének nevezi a birtokát. Hogyan kezdődött mindez? Honnan a borászat, a szőlő szeretete?
– Egy beteljesedett álom kellős közepén állunk, de hogy milyen utak vezettek idáig, azt magam is csak utólag látom, értem. Egy borászatot felépíteni hatalmas munka. Nem néhány nap, és nem két fillér. A családban senki sem volt borász. Testvéreim az építőiparban dolgoznak, édesapánk is ezen a területen tevékenykedett. Papa egy nyírségi kis faluból, Penészlekről érkezett ide. Én eredetileg vízilabdázónak készültem. Egyetemi várost is aszerint választottam, hogy van-e ott uszoda, vízilabdázási lehetőség. S mivel szerettem a biológiát és a kémiát, felvételiztem a budapesti kertészeti egyetem borász szakára. Ez utóbbiról semmit sem tudtam. Sportolóként még bort sem ittam. Az egyetemen hamarosan rádöbbentem: csodálatos, igazán nekem való világba csöppentem, hiszen mindig is szerettem alkotni, s a borászat: alkotás.
Innen már egyenes út vezetett a saját birtokhoz?
– Korántsem. Még főállású vízilabdázó is voltam. Pásti György, egyik volt tanárom meglátogatott, az akkor induló posztgraduális képzésére hívott vissza az egyetemre. Ez az invitálás nagyon jólesett, bizalom és elismerés is volt benne. A feleségemmel felköltöztünk Pestre albérletbe. Ott született meg a harmadik gyermekünk. Ezután az egri Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetbe kerültem, onnan pedig az Egervinhez. Csak álmodoztam a saját szőlőskertről. Ekkor keresett meg egy Bécsben élő magyar úr, László István, aki kóstolta a boraimat. Ő vetette fel, hogy alapítsunk ketten birtokot. Sokat hezitáltam, féltem kilépni az alkalmazotti létből. Határozatlanságomat megelégelve István egyszer ezt mondta: Gyuri, döntsön, hiszen él még Magyarországon néhány száz bortermelő, aki szívesen alapítana velem birtokot. Ez hatott, igent mondtam. Immár tizenkét esztendeje ennek. A birtok megalapítása után három évvel István meghalt. Egyedül maradtam egy akkor még nem termő friss ültetvénnyel. Más ültetvényeken termeltettünk gyümölcsöt, hogy bort tudjunk készíteni. Elképesztő lelki vívódásokon mentem keresztül akkoriban. A csoda az volt, hogy abban az évben az összes borunkat megvették. Aztán társamul szegődött két fiatalember, akik kivásárolták az osztrák családot. Fennmaradt a vállalkozásunk. Ennek az időszaknak köszönhető a Jóistenhez fordulásom is. Megtapasztaltam, hogy mindent a kegyelemnek köszönhetek.
Ezek szerint Ön addig nem is volt hívő?
– Az édesapám görögkatolikus családban nőtt fel, de a szocializmus alatt a családunk már nem gyakorolta a vallást. Az egy évig tartó krízis után az én hatásomra megkeresztelkedett a feleségem, és a négy gyermekünket is megkereszteltettük. Néhány hónappal később egyházi szertartás szerint „feleségül vettem a feleségemet” (nevet). Pár évre rá beiratkoztam a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolára Nyíregyházára, ahol már három évet el is végeztem. A megtérésem után az élet minden területén változást tapasztaltam: a családi életben, a gyereknevelésben, az emberekkel való bánásmód terén.
A tágabb családja hogyan fogadta mindezt?
– Senki sem lehet próféta a saját hazájában, de életem legszebb eseménye mégis a családban történt. Édesapám nagyon beteg volt, kórházban ápolták. Bevittem neki egy Jónásról szóló könyvet. Később kifakadt, hogy minek „isteneskedek”, miért adok neki ilyen könyveket. Ekkor csak annyit tudtam mondani: apukám, nincs más reményünk. Aztán eltelt pár hónap, és arra kért, hogy vigyem el a templomba. Meggyónt, megáldozott, a halála előtt a betegek szentségét is megkapta. Nagy kegyelem volt ez is.
Több borász is mondta már nekem, hogy csodaként éli meg azt a folyamatot, amíg a gyümölcsből bor lesz. Lehet egyáltalán hit nélkül bort készíteni?
– Szerintem nem, ám vannak, akik makacsul ellenállnak ennek a megállapításnak. De tudom, hogy nekik is vannak érzékeny pillanataik, amikor átélik ennek a hivatásnak a mélységét. A bor az emberiség legszakrálisabb terméke, amely a szüntelen változás, fejlődés, átalakulás eredménye. Még akkor is, amikor üvegbe töltjük, hiszen a bor még ezt követően is éveken át alakul.
Ön mindenki előtt megvallja a hitét. Csotki (a keleti rítusú egyházakban használt imafüzér – a szerk.) van a csuklóján, Mária-szobor a pincészet előtt, a szőlőhegyen, a telefonjának csengőhangja szent zene. Hogyan fogadják mindezt az emberek?
– Egy borkóstolón, ahol elmondtam, hogy apostol is vagyok, akadt, aki megjegyezte: maradjak inkább csak bortermelő. Én hiszek abban, hogy a jó úgyis megérinti az emberek szívét. S ha megérinti, akkor jó úton haladunk. A hétköznapokban, a honlapomon, egy társaságban – még ha meg is mosolyognak – nem nehéz megvallani a hitünket. Én inkább attól félek, vajon helyt tudok-e állni igazán éles helyzetekben. Éppen most olvasok egy könyvet a kárpátaljai hitvalló görögkatolikus papokról, akik akkor is kiálltak a hitük mellett, amikor emiatt a Gulágra hurcolták őket.
Annak viszont örülök, hogy a nagyfiam, Gyuri erős hitű ember. Most járt kint Londonban, ahol borászati bemutatót tartott. Az estet azzal kezdte, hogy elmagyarázta, mit jelent görögkatolikus vallásúnak lenni, s mit jelentenek a borainkon a címkék. Egyébként sokat küzdöttünk az angol nyelvű prospektusunkkal. Az angol nyelvi lektor az összes lelkiségi utalást kihúzta, mondván ez Angliába nem való, ott amúgy is van nyolc vallás.
Ha már a címkéknél tartunk, hogyan születtek ezek a gyönyörű nevek?
– Ahogyan én is változom, úgy változtak a nevek is. Például a Csakegyszóval a templomban jutott eszembe. Ez egyébként egy pinot noir szőlőfajtából készült bor. Érzékeny műfaj a vörösek közt, periférikus termék. Aromás, izgalmas, törékeny. A Valóban méltó szintén pinot noir. Bízom benne, hogy nem értenek félre az emberek. Nem gondolom magamról, hogy csodát készítek. Ami csodás a borokban, az úgysem az én művem. Méltatlan bort nem szeretnék a palackba tölteni, de az üzenet fontosabb. S nem szentségtörés, ha a borról Isten vagy a liturgia szavai jutnak az eszünkbe. A címkéink vállaltan egyszerűek, tiszták, csak a név szerepel rajtuk. Hogy egy borszaküzletben helytállnak-e a többi között? Reméljük. Az üzenetük a lényeges, amely azt találja meg, akinek épp arra a válaszra van szüksége. Egy ateista is leveheti a polcról az Áldás nevű bort.
Mitől lesz jó egy bor?
– Tapasztalat nélkül nem lehet jó bort készíteni. Türelem és várakozás nélkül sem. Most is várok. Van, aki már hetek óta szüretelt a hegyen. Én csak holnap kezdem, mert jó bor csak érett gyümölcsből születhet. Nem szedhetem le akkor sem, ha már mindenki más leszüretelt az időjárás viszontagságai miatt. Örülök, hogy ezt az állapotot el tudom most viselni, pedig lesz veszteség, a seregély már eszi a gyümölcsöt. A birtokon egyébként húsz szőlőfajta terem. A Kárpát-medenceiek a hangsúlyosak. Nem véletlenül nem világfajták ezek. Érzékenyek, változatosak, későn érők, vékony héjúak. Meg kell találnunk számukra a jó termőhelyet is. Megint csak azt tudom mondani: idő és türelem, ezek a legfontosabbak, ahogyan az élet minden más területén is.
Mitől jó a magyar bor, az egri bor?
– Eger különleges borvidék. A talajban tufa van és sok agyag, de meszes dűlők is előfordulnak itt. Kissé hűvösebb az idő, mint másutt. Délcegebb savak, több ásványosság jellemzi a borokat. Borászként akkor van esélyünk, ha valami eredetit tudunk mutatni. Ha világfajtákkal foglalkozunk, akkor legeslegjobb esetben is csak a másodikak lehetünk. Az pedig nem elég. A fontos, hogy a saját termékünk legyen a mértékadó, ne egy világhírű francia bor. Megrendítő boraink vannak Somlótól Villányig, Badacsonytól Tokajig. Az egri hegyközségben hatvankét szőlőfajtát tartanak nyilván, ebből negyvenkettő fehér. Vagyis annak, aki csak vörösboros vidékként gondol ránk, ez nagy meglepetést okozhat. A Mátra és Tokaj között vagyunk, itt elképesztően jó fehér borokat lehet termelni. A Kárpát-medencében az autentikus szőlőfajták kilencvenöt százaléka fehér. Ez a mi adottságunk, és ezt kell komolyan vennünk.
Ennek köszönhető az Egri Csillag fehérbor márka?
– Igen. De ahhoz, hogy megszületett az Egri Csillag vagy a Védett Eredetű Borok Szabályzata, a megfelelő párbeszédre is szükség volt, amely szintén a kegyelemnek köszönhető. A borvidék jövőjét alapoztuk meg. Szót kellett értenünk egymással: nagytermelőknek a kistermelőkkel. Alapvetően nem riválisok vagyunk, hanem egymás segítői. Persze, óhatatlan, hogy jobban örülünk annak, ha a mi borunk nyer egy versenyen és nem a másiké. De ez így egészséges.
A pincészet neve, St. Andrea, a felesége nevét rejti. Hogy értsük ezt?
– Ezt a parancsot is kaptuk: Legyetek szentek! A szent szót túlvilági fogalomnak gondoljuk, pedig nem az. Itt a mindennapokban kell azzá lennünk. A feleségemet szentnek ismerem. Látom a küzdelmét, áldozatát, életét, a lelkiéletét, és úgy gondolom, a St. előtag a neve előtt helyénvaló. Lehet, hogy ő ezt nem így gondolja. Ez feladatot is ró rá, tudom.
Mit jelent Önnek a borászhivatás, túl azon, hogy az álma valóra vált?
– A természetben lehetek, és az emberiség legszakrálisabb italát adhatom az embereknek. Szőlőműves vagyok. Ennél összetettebb és szebb hivatást nem is tudok elképzelni. Istennel beszélgetek a munkám során is, és szüntelenül látom, hogy a hozzá való odafordulás nem marad válasz nélkül.
Van kedvence a saját borai között?
– Egy Bikavér, a 2006-os Merengő. Nem tudom, mitől vált ennyire csodálatossá. Illetve tudom, hiszen ilyenkor döbben rá a borász arra, hogy nem ő készítette…
