A testvériség és a béke hídjain

Út a híd felé

A rendezvény hivatalosan augusztus 31-én, pénteken este kezdődött a Papp László Sportarénában, de 30-a, az úgynevezett nulladik nap is a rendezvény fontos része volt már. Délután az Erzsébet téren avatták fel a fiatalok új találkozóhelyét, amely az ETAP (Egyetemes Testvériség és Aranyszabály Placc) nevet kapta. A helyszínt Rogán Antal, az V. kerület polgármestere és Szabó József, a Főkert vezérigazgatója adta át. Az öt kontinenst jelképező kőpadok oldalain az „aranyszabály” olvasható több nyelven, vagyis: „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük.” A Petőfi Csarnokban még ezen az estén koncertet adott a Gen Rosso együttes, amely a Fokoláre mozgalom „hivatalos” zenekara.


Másnap a Parlamentben fogadták a Genfest nemzetközi szervezőbizottságát. A megjelenteket Lukács Tamás, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság elnöke köszöntötte, és Martonyi János külügyminiszter méltatta a résztvevők nemes törekvéseit. A fesztivál hivatalos megnyitójára az Arénában került sor. Ehhez köthető a hétvége egyik meghatározó és felemelő pillanata. A vendégfogadók lenyűgöző bemutatkozó filmjét és táncát egy „arénányi” világ nézte végig. Az előadás után Tarlós István főpolgármester és Bogyay Katalin, az UNESCO közgyűlésének elnöke köszöntötte a fiatalokat.

A hídon

Tervezni, sárba nyúlni, cölöpöket verni, felépíteni, átkelni – a szombat erről szólt. Keresztény, muzulmán, hindu és buddhista fiatalok mutatták be, hogyan lehet hidakat építeni, nemzetek, vallások, kisebb-nagyobb közösségek és egyes emberek között. Személyesen vagy épp a világhálón keresztül osztották meg tapasztalataikat a sportaréna tombolótapsoló- üdvrivalgó-hullámzó közönségével, és beszámoltak mindarról, amit hazájukban a testvériség előmozdítása érdekében tettek. A szentföldi keresztény és muzulmán fiatalok elmondták, hogy tavaly a hanuka ünnepén vendégül látta őket egy zsidó család, 2008-ban pedig – az izraeli támadás idején – zsidókkal imádkoztak együtt, s érezték, hogy Isten ott van közöttük. Talán a katasztrófák idején világlik ki a leginkább, mennyire fontosak a hidak. Egy thaiföldi buddhista fiú arról mesélt, hogy a 2011-ben az országukat sújtó árvíz valódi szolidaritást váltott ki: voltak, akik menekülttáborokban segítettek, mások homokzsákokat pakoltak. Egy chilei fiatalember az elesettekkel találta meg a kapcsolatot. Mivel haza nem vihette a hajléktalanokat, ő maga „költözött” közéjük, családtagjaivá fogadva Lolót és társait. Megbocsátani valakinek sokszor nem könnyű, de nem is olyan nehéz. Az erőszakkal, fenyegetéssel és leszámolással teli Mexikóban egy drogcsempészakció során meggyilkolták a tanúságot tevő fiatal unokatestvérét. Bosszút állni, gyűlölködni vagy szeretni, megbocsátani? Willie az utóbbit választotta. Egy Fülöp-szigeteki lány pedig az apjának tudott megbocsátani, annak a férfinak, akinek minden hazugságát hallotta, minden nőügyét ismerte, látta, hogyan veri az édesanyját, s hogyan hajt el autójával örökre. Lassanként rájött, hogy ha kiengesztelelődik vele, egykori családja egységét erősítheti. Délben, a „time-out” ideje alatt csendben, felállva mindenki azért imádkozott, hogy legyen végre vége a népek közötti viszálykodásnak.

Még ezen a délutánon meghirdették a United World Project javaslatát is, amely egy ENSZ által is elismert, nemzetközi megfigyelő szerv létrejöttét szorgalmazza. Ennek a szervnek azt a feladatot szánnák, hogy mozdítsa elő az egyetemes testvériség megvalósítására irányuló törekvéseket. A dokumentumot ünnepélyes keretek között írták alá a Fokoláre mozgalom és az UNESCO képviselői, valamint a különböző világrészek fiataljai. A nap fénypontjaként Maria Voce, a Fokoláre mozgalom elnöke lépett a színpadra. Óriási ovációt követően megköszönte a fiataloknak, hogy a világ minden sarkából eljöttek a magyar fővárosba együtt építeni a testvériség és a béke hídjait. Biztatta őket, hogy tekintsenek a magasba, a szeretetre, aki maga az Isten. S mivel arra hivatottak, hogy valami nagyszerűnek szenteljék az életüket, cselekedjenek azonnal. Apró szeretetcselekedetekre van szükség – ezek változtatják meg a világot. A szombat igazi nagy közösségi élménnyel zárult. A rendezvény résztvevői menetben indultak el a fesztivál szimbólumához, a Lánchídhoz. A Hősök terétől az Andrássy úton végigvonulva tettek tanúságot arról, hogy az egymás közti hidak építése csak úgy lehetséges, ha kilépünk megszokott életünkből. A Lánchíd olyan eseménynek volt tanúja, amelyre Széchenyi István a legmerészebb álmaiban sem gondolhatott volna. Hiszen a híd majdnem egy órán át nemcsak Pestet és Budát, hanem Brazíliát, Japánt, Oroszországot, Angliát, Etiópiát, Amerikát, Palesztinát és még több tucat országot, lényegében az egész világot összekötötte.

Túl a hídon

A Genfest méltó lezárásaként a fiatalok vasárnap délelőtt a Szent István-bazilika előtti téren szentmisén vehettek részt, amelyet nemcsak a Magyar Katolikus Egyház, hanem más felekezetek, vallások jeles képviselői is megtiszteltek jelenlétükkel. A misét Erdő Péter bíboros mutatta be. A főpásztor szentbeszédében arra figyelmeztetett: nem mindegy, hogy sodródunk-e az árral, vagy az emberi értékekre, Isten akaratára figyelve válaszolunk korunk kérdéseire. Tanulságos képpel élve rámutatott arra is, hogy egy hídnak két szilárd pontja van: az eleje és a vége, vagyis tudni kell, mit mivel akarunk összekötni. Ahhoz, hogy programokat hirdessünk a világnak, ismernünk kell a népeket, a kultúrákat, a közösségeket. Ismerni kell azokat a tényezőket is, amelyek elválasztják egymástól a nemzeteket és az embereket. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a megismerés alapján meg is kell szeretnünk egymást, és ehhez a hídépítéshez az igazi segítségünk Jézus Krisztus.

Nagy Enikő
Koncz Veronika
Fotó: Kissimon István