Mt 21,33–43

Ahogy közeledünk az egyházi év végéhez, úgy közeledik a Máté-evangélium Jézus földi élete végső eseményeinek, halálának és feltámadásának leírásához. Jézus még egyszer felmegy Jeruzsálembe, hogy ott meghirdesse az evangélium örömhírét: azt, hogy az ő eljövetelével eljött közénk az Isten országa. Jézus tudta, hogy ez az út a halálához fog vezetni, de tudatosan elvállalta az Úristen szenvedő szolgájának szerepét, melyet Izajás könyve hirdetett meg: „Őt a mi vétkeinkért szúrták át, a mi bűneinkért törték össze; az ő sebe által gyógyultunk meg; kivetették az élők földjéből, népem vétke miatt sújtották halálra. Halálra adta életét, sokak vétkét viselte, és a bűnösökért közbenjár” (Iz 53,8–12). Izrael népének vallási vezetői ekkor már elhatározták, hogy a kellemetlen prófétát, Jézust elteszik láb alól. Most, hogy Jézus felment Jeruzsálembe, ellenségeinek főhadiszállására, itt az alkalom, hogy végezzenek vele. A mai evangéliumban leírt példabeszédben Jézus beleilleszti saját sorsát az üdvtörténetbe.

Katekézis a liturgiáról

A zsolozsmáról szóló zsinati tanítás két fontos igazságra hívja fel a zsolozsmázó hívő figyelmét. Az egyik a napszakokhoz való ragaszkodás, vagyis az „órák igazságának” alapelve, a másik a zsolozsmázó benső, szívbéli egysége a végzett liturgiával. A zsinati konstitúció nyomán megszülető zsolozsmáskönyv, az Imaórák liturgiája részletesen közli azokat a teológiai igazságokat, amelyeket az egyes imaórák hordoznak; ezek az igazságok csak akkor tudnak a maguk erejével „betörni” az imádkozó szívébe, ha az adott imádságot akkor végzi, amikor annak ideje van.

Mivel az egyház lényegéből fakad, hogy „imádkozó egyház”, kezdettől fogva igyekszik híveinek napját imádsággal kitölteni. Ezért jött létre a szertartások rendszere. Ezek az eredeti beosztás szerint háromóránként követik egymást. Létezik oly hosszú szertartás is (például a reggeli istentisztelet – a szerzetesi gyakorlatban), amely önmagában is kitöltheti a három órát, s rögtön következhet utána az első imaóra. Most emez utóbbi szertartás lelki tartalmára igyekezzünk odafigyelni.

Október 5.

Bajorországban, Mindelstettenben született 1882. február 18-án. Édesapja, aki ács volt, korán meghalt, így a család nagy szegénységben élt. Édesanyjától mély keresztény lelkületet tanult. Tizennégy éves korától szobalányként dolgozott, és remélte, egyszer felvételt nyerhet egy szerzetesrendbe. Már kislányként elkötelezte magát Krisztusnak, és missziós nővér szeretett volna lenni. 1898-ban Jézus különleges hívását hallotta, miközben megérezte, hogy hamarosan sokat és hosszan kell szenvednie.