Egy szíriai falu újjáépítéséért
Al-Dmeine al-Sarqije ősi keresztény szíriai település újjáépítéséhez gyűjt adományokat a magyarországi Görögkatolikus Egyház.
Al-Dmeine al-Sarqije ősi keresztény szíriai település újjáépítéséhez gyűjt adományokat a magyarországi Görögkatolikus Egyház.
A Magyar Katolikus Rádió március 28-án közönségtalálkozót és nyilvános felvételt szervezett, melynek vendége Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek volt. A főpásztort Sályi András felelős szerkesztő és Szikora József főszerkesztő kérdezte.
Pszichológus és teológus beszélgetett a hitről és az élet értelmének kereséséről.
Veres András püspök április 1-jén új kápolnát áldott meg Sopron belvárosában, a domonkos templom mellett. Sokak, egy egész közösség vágya és szándéka, hogy soha ne legyen üres.
E heti lapszámunkban olvashatunk arról, hogy beregszászi családokat segít a karitász, Örökimádás-kápolna nyílt Sopronban, átadták a Mindszenty- és a Gulág-emlékérmeket, valamint közöljük „Valakit várunk…” címmel Török Csaba virágvasárnapi jegyzetét.
Nagyváradon, a Szent László téren március 25-én demonstrációt tartottak annak érdekében, hogy kerüljön be Románia alkotmányába: házasság kizárólag egy férfi és egy nő között lehetséges.