Szentírás-magyarázat: „Hogy tanúságot tegyek az igazságról…” – Krisztus király ünnepe – Jn 18,33b-37

Az evangéliumok szerint Jézus elhárította magától a királyi címet, amikor a kenyérszaporítás után a tömeg erőszakkal királlyá akarta tenni őt. Mai ünnepünk nem mond-e ellent Krisztus szándékának? Pilátus előtt – amint a felolvasott szakaszból hallottuk – Jézus királynak vallja magát.

Átélni Isten szeretetét

Kétéves lelkigyakorlat-vezetői képzés kezdődött november 6-án a Szív Lelkiségi Központ tahi lelkigyakorlatos házában. A Laczkó Zsuzsanna SJC és Vízi Elemér SJ vezette kurzus célja, hogy képzett vezetők segítségével szélesebb rétegek számára is megismerhetővé, elérhetővé tegye a Szent Ignác-i lelkigyakorlatokat.

Az internet és az egyház

Európai médiapüspökök az internetkultúráról – Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) médiabizottsága (CEEM) november 12-15-én tartotta ez évi ülését a Vatikánban Az internetkultúra és az egyházi kommunikáció témáról. A mintegy száz résztvevő között volt Kiss-Rigó László szeged- csanádi püspök, a magyar püspöki konferencia médiareferense.

Az egyház jövőképéről

Díszdoktort avatnak a katolikus egyetemen – Pázmány Péter Katolikus Egyetem november 23-án díszdoktorává avatja Oscar Andres Rodriguez Maradiaga bíborost, hondurasi érseket. Rodriguez Maradiaga 1942. december 29-én született Tegucigalpában, 1961-ben tett fogadalmat a szalézi rendben, filozófiai, teológiai és pszichológiai tanulmányait San Salvadorban, Rómában és Innsbruckban végezte.

Egymásra is figyelve…

Papok a kiégés megelőzéséért – „Mindannyian tapasztaltuk már, hogy elfáradunk, elfásulunk a mindennapok forgatagában. Feléljük tartalék erőinket, megfogyatkoznak kapcsolataink, átgondolatlannak tűnhetnek a dolgaink.” – Igaz lehet ez valamennyiünkre, így természetesen az egyházi személyekre is, akiket többek között az idézetben szereplő problémákra utalva hívtak kétnapos továbbképzésre a máriapócsi lelkigyakorlatos és zarándokházba november közepén.

A „Cor Unum” plenáris ülése

Képzési utak keresése a jótékonysági szektorban dolgozók számára – ez volt a célkitűzése az egyház karitatív tevékenységével foglalkozó „Cor Unum” Pápai Tanács 28. plenáris ülésének november közepén, Rómában, amelyen részt vettek az egyház nagy karitatív szervezeteinek képviselői is. A pápa a tanácskozás résztvevőit fogadva azt hangsúlyozta: a szeretetszolgálat alapvető célja, hogy megismertessék Isten könyörületes arcát az emberekkel.

Védekezés helyett családtervezés

A szexuális nevelésről – felnőtteknek – Találkozik-e ma egy fiatal azzal a gondolattal, hogy érdemes tisztán élni? Mi segítheti őket abban, hogy ezt megértsék, hiszen a tévében a legtöbb film a szabad szerelemről szól? – tette fel a kérdést Hortobágyiné Nagy Ágnes orvos, aki a Sapientia-főiskola Családpedagógiai Intézete és a Kecskemét-Széchenyi-városi Közösségépítő Egyesület szervezésében többedmagával immár húsz éve járja az iskolákat azért, hogy a tiszta szerelemről, a felelős párkapcsolatról, a szexualitásról, a házasságról és a természetes családtervezésről beszéljen a fiataloknak és az érdeklődőknek.

A szolgáló szeretetért

Átadják az idei Szent Erzsébet rózsája-díjat – díjat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alapította 1999-ben. Az Árpád-házi szent legendájára utaló kitüntetés az irgalmasság és a szolgáló szeretet erényének hangsúlyozására és a díjazott személyes példájának elismerésére szolgál. A szolgáló szeretet erénye különösen fontos napjainkban, amikor egyre többen szorulnak közvetlen segítségre anyagi téren is.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.