Súlyos károk az esőzések után

Egyházi segítség, lelki támogatás a bajban – A május közepén lehullott hatalmas mennyiségű csapadék hatására országszerte napokon keresztül áradtak a folyók, patakok. Több térségben is rekordmagasságú árhullám vonult át, a belvíz településeket, városrészeket öntött el, családok százait kellett kitelepíteni, a heves szélviharok fákat döntöttek ki.

Híd a szívek között

Cigány-nem cigány találkozó Gödöllőn – Cigány-nem cigány találkozót rendezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Migrációs Irodája és a váci egyházmegye cigányevangelizációs irodája – a Ceferino Ház – május 22-én, Olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok címmel, a gödöllői Premontrei Gimnázium aulájában. A délelőtt folyamán Beer Miklós váci megyés püspök mutatott be szentmisét. A találkozón részt vett az MKPK cigánypasztorációs bizottságának elnöke, Székely János segédpüspök is.

A hét szentjei

Szent Jusztinusz vértanú (Június 1.) – Pogány családból származott, a szamariai Nablus városából. A különböző bölcseleti iskolákat járta, de csak Krisztusban találta meg megnyugtatóan az igazságot. Ezt a keresését írta le a Dialógus a zsidó Trifónnal című művében. Rómában iskolát nyitott a különböző vallási kérdések megvitatására. Két Apológia című műve nemcsak az ott említett viták miatt jelentős, hanem részletes leírásokat találunk bennük az ősegyház liturgikus életéről. Részletesen írt a mise liturgiájáról, és a beavató szentségekről. Leírásai bevezetnek az ünneplések csodálatos világába, és tanúi lehetünk a II. századi keresztény közösség hitvalló életének is. Rómában szenvedett vértanúságot 165 körül több társával együtt.

Emberek és istenek

A láthatatlan elismerése Cannes-ban – Apicsatpong Víraszethakul. Nem lesz könnyű megjegyezni a magyaros átírásban első olvasásra zavarba ejtő, sajtóhibák és nyelvtörők világát idéző nevet, a harminckilenc éves thaiföldi rendezőét, akinek Uncle Boonmee Who Can Recall His Past Lives (Bunmi bácsi, aki emlékszik előző életeire) című filmje kapta az idei Arany Pálmát a 63. cannes-i filmfesztiválon.

Liturgia: Magyarázza a Szentírást és megtöri a kenyeret

Az Eucharisztia ünneplése ősidők óta ugyanazt a Jézustól örökölt alapformát követi. Az utolsó vacsorán elhangzott parancsa – „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” – először a hét első napján, az emmauszi úton ölt testet. Jézus az úton „Mózesen elkezdve az összes prófétánál megmagyarázta a tanítványoknak, amit az írásokban róla írtak”, majd asztalhoz telepedve „kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, s odanyújtotta nékik” (vö. Lk 24, 27.30). Ugyanezt a mintát követi Pál apostol, aki Troászban, a „hét első napján” az összegyűlt testvéreknek hirdeti az igét, majd megtöri a kenyeret (vö. ApCsel 20,6-11).

Romantika és avantgárd

Összművészeti beszélgetés Rockenbauer Zoltánnal – Tahiti mitológia, politikai szerepvállalás kultuszminiszterséggel, Csinszka és Márffy, Furtwängler és Wagner… Rockenbauer Zoltánnal nehéz egyetlen témára összpontosítva beszélgetni. Már találkozásunk előtt eldöntöttem, „eklektikus” interjú készül vele, többnyire aktuális kulturális kérdésekről…

Sportnapot is szerveztek a kalocsai iskolanővérek

A Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek Társulatának százötven éves jubileumi évének programsorozata az április 13-ai bajai művészeti verseny után május 20-án Kiskunfélegyházán folytatódott, a Constantinum Intézményben rendezett idegen nyelvi vetélkedővel és sportversennyel.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.