Kötelességünk segíteni

Vecsei Miklós: némi fölöslegünk mindannyiunknak akad

„Már megjöttek a fagyok, és közeleg a tél. Hazánkban százezrek fagyoskodnak otthonaikban, rettegnek otthonuk elveszítésétől, tízezrek a szabad ég alatt vagy közösségi szállásokon húzzák meg magukat.

Káros zajok

Teremtésvédelem

Kevesen tudják, hogy a zajártalom – a lakossági panaszok alapján – Európa-szerte a második legsúlyosabb környezeti probléma. Robert Koch Nobel-díjas orvos prófétai módon jósolta meg a XIX. században: „Eljön az idő, amikor úgy kell küzdenünk a káros zajhatások ellen, mint ma a pestis ellen.”  

Zarándoklat egy résztvevővel

Világ-nézet katolikus szemmel

Aligha tréfás a hír. A svájci Einsiedeln ennyire szomorú helyzetbe jutott? Mi történhetett?
Nem csoda, hogy nagy visszhangot keltett az az október 18-i hír a X. századi svájci búcsújáró helyről, ahol ma is az ott élő hetven bencés szerzetes közösségének egyik fő feladata a zarándokok spirituális ellátása.

Tiszta vágyak mélységében

Szent Imre

Csörgő levelek novemberi szőnyegén a történelem gyalogösvényei mintha rövidülnének, hogy aztán átíveljenek a végtelenségbe.Valahol ott áll Imre, aki talán egy erdőrészben kapta a halálos sebet…

Szent Kozma és Damján

Görögkatolikus lelkiség

Amikor a nyugati kereszténység mindenszentek ünnepét üli, a bizánci egyház egy kedves szent párosra emeli föl a tekintetét. Természetesen az összes kanonizált és a csak Isten által név szerint ismert szenteknek is szentel egy külön emléknapot egyházunk, az ünnep dátumának kiválasztásában azonban nem annyira történelmi szempontok, mint mély teológiai megfontolás játszott közre.

A székesegyházi imaóra

Fedezzük fel a zsolozsmát (27.)

Az egyház a konstantini béke beköszöntével már szabadon végezhette istentiszteleteit: az üldöztetés hosszú telét liturgikus tavasz váltotta fel, az egyház istentisztelete szabadon virágozhatott, bontakozhatott, és a kor zarándokainak köszönhetően az egyes egyházi közösségek sokat merítettek egymás gyakorlatából.

A tekintélyről

A Biblia üzenete

A tekintély helyes értelmezése mindig kihívás, úgy személyes, mint társadalmi szinten. A két véglet – eltúlzott tekintélyelvűség és a tekintély visszautasítása – az egyházban is felbukkant az évszázadok során.