Adni öröm!

December 16. és 21. között a SPAR-csoporthoz tartozó százhatvan üzletben zajlott a gyűjtés, melynek során több mint ezer önkéntes szólította meg a vásárlókat azzal, hogy ha tehetik, vegyenek valamit a rászorulóknak is. Az adományokat a pénztárak mögött felállított pultoknál lehetett leadni. Volt, aki csupán egy konzervet vitt, s volt, aki a fél bevásárlókocsit kipakolta az asztalra. Adányi László, a szeretetszolgálat programvezetője, az akció fő szervezője szerint elsősorban a nyugdíjas korosztály képviselői és a fiatalok adakoztak, a harmincas–ötvenes generáció képviselői kisebb számban járultak hozzá a gyűjtéshez. Ezzel együtt az Adni öröm! eredménye minden korábbi várakozást felülmúlóan magas volt: 160 350 kilogramm tartós élelmiszert sikerült összegyűjteni, ami tíz tonnával haladta meg az előző évi mennyiséget, pedig 2011-ben hússzal kevesebb üzletben zajlott a hatnapos akció.

A máltai szeretetszolgálat raktáraiban négy és fél kilogrammos egységcsomagok készültek, s végül 35 600 nagy szatyornyi ajándék sorakozott kézbesítésre várva. Bár szó szerint hegyekben állt az adomány, mindegyik zacskó már jó előre gazdára lelt. A több tízezernyi vásárló által összeadott ajándékból ebben az évben is a máltaiaktól segítséget kérő rászorulók, nagycsaládosok, fogyatékkal élők, idős emberek, a karitatív szervezettel kapcsolatban álló hajléktalan emberek, illetve a máltai intézmények lakói részesültek.

A szeretetszolgálat négy fővárosi intézményében élő kisgyermekes családok a fővárosi közüzemi cégek támogatásával kaptak személyre szóló karácsonyi ajándékot, a Budapesti Városüzemeltetési Holding tagvállalatai pedig a máltai szervezet karácsonyi képeslapjait vásárolták meg reprezentatív ajándékok helyett.

Karácsony közeledtével a Magyar Máltai Szeretetszolgálat több mint kétszáz intézményében rendeztek ünnepet a huszonegyezer bent lakó vagy bejáró embernek. A legtöbb helyen nemcsak ünnepi ebéddel vagy vacsorával, hanem rendezvénnyel, a dolgozók műsorával, családias hangulattal és ajándékozással tették emlékezetessé a rászorulók karácsonyát.

A nagyszabású akciók után januártól újra a tevékeny hétköznapok következnek a Máltai Szeretetszolgálat intézményeiben is, melyek szolgáltatásait napi átlagban több mint huszonegyezer ember veszi igénybe.

R. T.

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .