Ennek bizonyságául két képet idézünk az esztergomi Keresztény Múzeum gyűjteményéből – a húsvéti feltámadás örömhírével.
Az első festményen a hat szereplő két, időben és térben elkülönülő jelenetet alkot: míg az előtérben Jézus feltámadását a három asszonynak, Mária Magdolnának, Jakab anyjának, Máriának és Saloménak (Mk 16,1-8) az angyal adja hírül, addig a háttérben a „Noli me tangere” (Jn 20,10-18) keretében maga Jézus jelenik meg Mária Magdolnának. Ez a fajta kettős ábrázolás nem szokatlan a képzőművészetben, jelen esetben pedig kihangsúlyozza, hogy Krisztus feltámadásának elsősorban a nők voltak a tanúi, illetve tanúságtevői. A két jelenetet ugyanakkor összekapcsolja a közös szereplő, Mária Magdolna díszes, aranymintás ruházata, kinek testhelyzetét szinte tengelyesen tükrözte az ismeretlen festő. Ismeretlen, mert a mesterről semmit sem tudunk, esetleges német, augsburgi származásán és az évszázadon (XV.) kívül, melyben alkotott. Az 1876-ban Regensburgban vásárolt fatábla eredetileg egy Kálvária-oltár szárnyképe lehetett: párdarabjait a stuttgarti Staatsgalerie-ben őrzik.
A Bibliából tudjuk, milyen volt Krisztus sírja – és a leírásnak (illetve a korabeli temetkezési hagyománynak is) sokkal inkább megfelel a Christian Ernst Dietrich (1712-1774) olajképén látható barlangszerű sírbolt. A sötét előteret a díszes építészeti keretezéssel ellátott sír ragyogó fénye világítja meg. A festményen sokkal több alakot láthatunk: két angyalt, a három asszonnyal átellenben pedig talán magukat a donátorokat, azaz megrendelőket. A weimari-drezdai festő nemcsak vallásos témákat, hanem tájakat is megfestett: ez utóbbiakból is őriz a múzeum kettőt.
