A hét szentjei

Szent II. Szixtusz pápa és társai vértanúk (Augusztus 7.) – II. Szixtusz 257-ben lett Róma püspöke. A következő évben, az Eucharisztia ünneplése közben négy diakónusával együtt elfogták, és azonnal kivégezték. Szent Ciprián számol be erről levelében, aki maga is nem sokkal ezután vértanúsággal fejezte be életét.

Liturgia: Amikor a hitünkről teszünk tanúságot

Rohanó világunkra jellemző, hogy mindennel sietni akarunk. Ez nem hagyja érintetlenül lelki életünk különböző eseményeit, így a liturgikus ünnepléseket sem. Pedig ezek célja a végtelen Isten imádása Krisztus által, a Szentlélekben. Lelkünkben is érezzük, hogy ennek méltósággal kell megtörténnie.

A hét szentjei

Szent Charbel Maklauf áldozópap (Július 27.) – A libanoni Biqa’Kafra falucskában született 1828-ban. Belépett a libanoni maroniták rendjébe, ahol a Charbel nevet kapta. Pappá szentelték, a magányra és a nagyobb tökéletességre vágyódva remeteségbe vonult, ahol szigorú élettel, folytonos önmegtagadással és imádságban szolgálta az Istent.1898. december 24-én csendben hunyt el az Úrban.

Liturgia: A nemzeti liturgikus nyelv használata

Az Apostolok cselekedetei mai részlete leírja a Szentlélek kiáradásával kapcsolatos eseményeket. Nemcsak az apostolok magatartásában történt változásról számol be, hanem számos kísérő jelenséget is elbeszél. Ezek egyike, amikor az apostolok nyelveken kezdtek beszélni, a hallgatók pedig a saját nyelvükön hallották őket szólni.

A hét szentjei

Chanel Szent Péter áldozópap és vértanú (Április 28.) – Franciaországban született 1803-ban. Jean-Claude Colin, ez a buzgó pap az ország lelki sivárságból való felemelkedéséért 1816-ban egy nővérkongregációt, 1824-ben pedig papi kongregációt hozott létre.