„Miért csupán az ingem kell, ölts magadra engem fel!”

Krisztus Király ünnepén, november 24-én az esztergomi szeminárium másodéves papnövendékei először öltötték magukra a reverendát az esztergomi bazilikában, ahol koncelebrált szentmisét mutatott be Kovács Zoltán atya, az Érseki Papnevelő Intézet rektora. Az alábbiakban a főcelebráns homíliájának részleteit, illetve Schmotzer Kristóf papnövendék személyes hangvételű beszámolóját közöljük.

Imádkozzunk együtt a sivatag szentjével

Megjelent a Magyar Kurír Új Ember kiadványok sorozatának legújabb kötete. Michel Lafon Imádságban Boldog Charles de Foucauld-val tizenöt napon át című kis könyvének előszavát Szabó Ferenc SJ írta. Kedvcsinálónak ezt adjuk közre az alábbiakban.

Ébren tartani a reményt

A Katolikus Orvosok és Segítő Foglalkozásúak Kamilliánus Közössége meghívására ünnepi szentmisén, majd agapén és előadáson vettek részt november 17-én Budapesten a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának munkatársai. A szentmisének és a rendezvénynek az óbudai főplébánia és a Péter-Pál Közösségi Ház adott otthont.

Jézus jászlának egy része visszakerült Betlehembe

A jászol a VII. században, a szentföldi muszlim hódítás után került Rómába, ahol a Santa Maria Maggiore bazilika főoltára alatt őrizték. A kristályból készült ereklyetartó maga is jászlat formáz, ennek belsejében találhatók azok a farelikviák, amelyek a hagyomány szerint a gyermek Jézus jászlának darabjai.