Hírek

Családi nap a jezsuitáknál

A generációk közötti szolidaritás és együttműködés európai napja alkalmából Három nemzedék címmel április 28-án családi napot tart a pesti Jézus Szíve-templom közössége, és egyúttal a templom százharmadik születésnapját is ekkor ünneplik. Az egész napos rendezvényen lesz zene, tánc, mese felnőtteknek és gyerekeknek, rajzverseny, kézműves foglalkozás, illetve vetítés a Jézus Szíve- templom titkairól. 18 órától Vértesaljai László mutat be szentmisét, amelynek keretében jubiláló házaspárokkal ünneplik a házasságot. A programot a Lőrinc pap téren és a templom kertjében rendezik, illetve rossz idő esetén a Párbeszéd Házában (1085 Budapest, Horánszky utca 20.). A belépés ingyenes, a csecsemőktől a nagyszülőkig mindenkit szeretettel várnak. 

Egyházi vezetők a gyűlöletkeltés ellen


A katolikus, a református és az evangélikus egyházi vezetők állásfoglalása a tiszaeszlári vérvád parlamenti emlegetése ellen:


Egyházi vezetői szolgálatunk kötelez minket, hogy szót emeljünk a gyűlöletkeltés ellen. Így utasítjuk el, hogy nemrégiben a Parlament falai között egy képviselői felszólalásban felidéződött a szégyenletes tiszaeszlári vérvád, amelynek felemlegetése egyedül az indulatkeltés eszköze lehet.

Sajtóapostolokat keresünk

Hétről hétre – embertől emberig

Várjuk olyan olvasóink jelentkezését, akik szívesen csatlakoznának az Új Ember sajtóapostoli munkájához. Több évtizedes tapasztalatunk, hogy a katolikus sajtó terjesztése, kiadványaink, szóróanyagaink eljuttatása régi és reménybeli új olvasóinkhoz a papság munkáját segítve, a hívek közreműködésével valósulhat meg a leginkább.

Innen-onnan

A CCEE az újraevangélizációról

    Két összejövetelt is tartott az új evangelizációról az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) a litván fővárosban, Vilniusban. Június 16-18-án a tanács főtitkárai gyűltek össze, míg a püspöki konferenciák szóvivői és sajtófelelősei június 18-21-én tanácskoztak. (VR)

Családi nap Gödön

A gödi, Munkás Szent Józsefről elnevezett piarista rendház tagjai, valamint az iskola tanárai április 28-án tíz órától egész napos programra várnak szerzeteseket és családokat. Az ünnepség kiemelt témája a piarista karizma, ahogyan azt ma szerzetesek, tanárok, öregdiákok megélik és átadják. A szakmai előadásokon túl, a gyerekeket játszóház és kézműves-foglalkozás várja. Szüleikkel együtt a szakképző iskola műhelyeinek munkájával is ismerkedhetnek a nap során. A belépés díjtalan. Mindenkit szeretettel várnak.
További tudnivalók: www.g-piar.hu

Kopp Máriától búcsúzunk

Nagyhét keddjén váratlanul elhunyt Kopp Mária orvos-pszichológus. Lánya, Skrabski Fruzsina, osztálytársa-barátnője, Botos Katalin és Bíró László püspök írásaival búcsúzunk tőle.

Ahányan így együtt vagyunk, mind elmegyünk

„Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk, a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk, olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép, végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad és lépdelünk a csillagok mögött a menny abroncsain, tornyok fölé, olyik még visszanéz és látni vágy, hullott almát a kertben, vagy egy bölcsőt talán ajtó mellett, piros ernyő alatt, de késő már, gyerünk, ahogyan a harangok konganak, mind ballagunk mindig másként a csillagok mögött, a puszta körfalán, ahányan végre így együtt vagyunk, mind elmegyünk.”

Egyiptom

A koptok visszavonultak az alkományozásból

Az egyiptomi kopt ortodox egyház visszahívta képviselőit az ország alkotmányát előkészítő bizottságból. A százfős testületben az iszlamista erők olyan többségben vannak, hogy a keresztények értelmetlennek ítélték saját részvételüket. Ezt április 2-án jelentették be. A kairói al-Azhar egyetem, a szunnita iszlám tekintélyes intézménye már korábban visszalépett. A küldöttek hatvan százaléka a radikális Muzulmán Testvériséghez és a szalafistákhoz tartozik. (KAP)

Európa

Restaurálni kell a Colosseumot

Olaszországban hónapok óta vitatják a hatalmas ókori amfiteátrum restaurálásának ügyét. Diego Della Valle milánói nagyvállalkozó, a Tod’s luxuscég ügyvezetője ugyanis huszonötmillió euróért vállalná a restaurálást, két feltétellel.