Vatikán

 

A pápai üzenet továbbá erkölcsi megfontolást nyújt néhány szabályozással kapcsolatban, amelyek a gazdasági és pénzügyi világválsággal, a neveléssel és az oktatással, valamint a politikai és intézményi válsággal, azaz tulajdonképpen a demokrácia válságával foglalkoznak. A béke világnapi üzenet ezen túlmenően megemlékezik a II. vatikáni zsinat megnyitásának 50. évfordulójáról, és XXIII. János pápa Pacem in terris kezdetű enciklikájáról, amely szerint az emberi méltóságot és szabadságot minden mással szemben mindig előtérbe kell helyezni. Csak így lehet felépíteni a valamennyi ember szolgálatában álló társadalmat, amely hátrányos megkülönböztetés nélkül támogatja az igazságosságon és békén alapuló közjót.

A Boldogok a békességszerzők című üzenet XVI. Benedek pápaságának nyolcadik béke világnapi üzenete. (VR)


 

Tanácskozás a latin-amerikai egyházról

A szentatya köszöntötte az Ecclesia in America nemzetközi kongresszus résztvevőit, akik december 9–12-én üléseztek a Vatikánban. A tanácskozás a Pápai Latin-Amerika Bizottság és a Kolumbusz Lovagok jótékonysági szervezet, valamint a Guadalupei Tanulmányok Főiskolája együttműködésével jött létre. A szekularizáció, a hittől egyre távolabb kerülő és azzal mind ellenségesebb globális kultúra hatása, valamint a szekták terjedése miatt veszélybe került az értékes keresztény örökség. Ezért szükség van arra, hogy életerővel töltsük fel, átgondoljuk és újra megvalósítsuk küldetésünket – hangsúlyozta a találkozón Marc Ouellet bíboros, a Püspöki Kongregáció prefektusa.

A kongresszuson olyan égető kérdéseket vitattak meg, mint az elvándorlás, a kábítószer- kereskedelem, a drogfogyasztás és a vele szembeni küzdelem, az állampolgári erőszak (különös tekintettel a fiatalokra), az élet kultúrája, a család elleni agresszió, a szegénység és a vallásszabadság védelme. E témák áttekintése mai kultúránkban segítséget nyújt a lelkiismeret fejlesztéséhez és az egyház tanúságtételéhez, továbbá alkalmat ad az Amerikai Egyesült Államok, Kanada és Latin-Amerika politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatainak átgondolására, amelynek célja a párbeszéd, a megértés, a tisztelet, a szolidaritás és az igazságosság megerősítése. (VR)

A pápai titkár kitüntetése

A Tu es Petrus (Te Péter vagy) Társaság a Testimoni di Santità (A szentség tanúi) kitüntetést adományozta XVI. Benedek titkárának, Georg Gänswein prelátusnak. Az elismerést a palermói bíboros- érsek, Salvatore De Giorgi adta át november 30-án. (KAP)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .