Tettekre buzdító javaslatok

Könyvespolcra

Az október 11-ével megkezdődött hit éve, amely egy éven keresztül hívja a világegyház tagjait, hogy egyre mélyebben élhessék meg hitüket és mutathassák meg az abból fakadó ajándékokat környezetüknek is. Ebben kíván – a szentatya szándékához csatlakozva – egyének, családok, közösségek, plébániák segítségére lenni az Országos Lelkipásztori Intézet 130 ötlet – nem csak – a hit évéhez című kiadványa.

Együtt a környezetünkért

E hétvégén rendezik a 72 óra kompromisszum nélkül ökumenikus akciót

Az országos ifjúsági szociális és karitatív program, a 72 óra keretében október 11. és 14. között az ország egész területén zajlanak az önkéntesmunkák. Tavaly száznegyvenhárom projekthelyszínen munkálkodtak a tizennégy és harminc év közöttiek. Radványi Benedek, a 72 óra főszervezője szerint ebben az évben is sok az új önkéntes, főleg a tizennyolc és huszonkét év közötti korosztályból.

A közösség kincse

Százéves a kerepesi Szent Anna-templom

A kerepesi Szent Anna-templom október 13-án ünnepli felszentelésének századik évfordulóját. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Cserháti Ferenc püspök.
Már egy évvel ezelőtt megkezdődött a plébániai megemlékezés, hiszen 2012 októberéig minden hónapban egy-egy kiemelkedő programmal köszöntötték a jubileumot. Történelmi témájú előadások hangzottak el, vendégül látták Batta György felvidéki magyar költőt, írót, műfordítót, újságírót, lelkigyakorlatot tartott Diós István, Virágh András Cziffra-díjas orgonaművész kíséretével műsort adott Pitti Katalin operaénekesnő – hogy csak néhányat említsünk a programok közül.

Kutatás és tehetségtámogatás a Pázmányon

Tudományos kutatások kibontakoztatása és tehetségtámogatása a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen címmel nyitórendezvényt tartottak október 1-jén az egyetem Információs Technológiai Karán, ahol két magyarországi és nemzetközi szintű kutatási és tehetségtámogató projektet mutattak be.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem nemzetközi kutatási programjának megvalósítására és egyúttal kutatóegyetemi versenyképességének javítására jelentős összegű vissza nem térítendő támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv Tudományos kutatások kibontakoztatása című pályázatán. A projekt során megvalósuló, az Európai Unió számára is kulcsfontosságú kutatási tevékenység által Magyarország bekapcsolódhat az európai innovációs folyamatokba, megerősítheti a hazai tudományos bázis presztízsét.

Gyermekvállalás és lakhatás – közelebb a megoldáshoz?

A Népesedési Kerekasztal családpolitikai javaslatai Magyarország demográfiai helyzete egyre tragikusabban alakul – fogalmazott a Népesedési Kerekasztal. Véleményük szerint egy megújult lakástámogatási rendszer kiszámíthatóbbá tenné a családalapítás körülményeit, segítené a fiatalok lakhatását és gyermekvállalását, ez pedig nemzeti érdekünk. A kerekasztal javaslataival támogatni szeretné a kormány és az Országgyűlés családpolitikai munkáját. A szocpol újratervezése, szociális lakbértarifa- rendszer, háromnegyed szocpol (lakáscélú szociálpolitikai kedvezmény) bevezetése, „fecskeházak” létesítése – ezek is elősegíthetik a kedvező irányú stratégia kialakítását.

Hét perc elég a megújulásra?

A párbeszédről a Jezsuita Szigeten

„Kezdetben van a kapcsolat” – interdiszciplináris dialógus a dialógusról címmel szervezett konferenciát a Faludi Ferenc Akadémia és a PPKE Vitéz János Kara a Jezsuita Sziget keretében. Hét percem van. Ennyi időbe kell belesűrítenem mindazt, amit mondani szeretnék. Ennyi ideig képes figyelni a gyerek, s lassan a felnőtt is. Hét perc elteltével a tévében – amelynek vonzáskörzetében élünk – elérkezik a reklám ideje. Onnantól kezdve ugyanis már igényeljük, hogy több dologra figyelhessünk.

Barátságos légkörben

A budapesti Assisi Szent Ferenc-plébánián

Gazdag programokkal várja ősszel az érdeklődőket a budapesti Assisi Szent Ferenc-plébánia. A Bakáts téri ősz címet viselő programsorozat keretében újra látogatható lesz a templomtörténeti kiállítás, valamint elindul egy novemberig tartó orgonakoncert-sorozat is. Szeptemberben Seleljo Erzsébet szaxofonművész és Virágh András Gábor orgonaművész műsorára került sor. Október 6-án, 19 órától pedig A Hősök emlékére címmel Szotyori Nagy Gábor és Kolozs Krisztina koncertje hallgatható meg. Ez a rendezvény már előkészítője Assisi Szent Ferenc másnapi ünnepének, a templom búcsúnapjának. A rákövetkező hét végén kirándulni indulhatnak az érdeklődők a Kolping Család Egyesület szervezésében.

Aktív hitélet Kelenföldön

A kelenföldi Szent Gellért-plébánián több közösség is működik, tele aktivitással, örömmel. Mi lehet a titka? A templom közelgő búcsúja kapcsán erről is kérdeztük a plébánost, Forgács Alajost.

Szeptember 24-én lesz templomunk búcsúnapja – mondja a plébános. – Kerületünkben szokás, hogy ilyen alkalmakkor a negyed nyolcas szentmisét az esperesi kerület papjai együtt mutatják be. Az ünnepi szentmise a „nagyközönség” számára 23-án, vasárnap tizenegy órakor lesz. Itt Carmine Celebrat elnevezésű énekkarunk énekel majd, és Tamás József gyulafehérvári segédpüspök lesz az ünnepi szónokunk.