Október végi tiszta lángok

Szokolay Sándor Nagy Gáspárról és a közös requiemről – Múlt hét pénteken a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében – Kocsis Zoltán vezényletével – a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Nemzeti Énekkar és a Magyar Rádió Gyermekkórusa mutatta be Szokolay Sándor Október végi tiszta lángok című nagyszabású „oratórikus elmélkedését”.

A küszöb előtt állva

Harminc éve lépett Szent Péter örökébe II. János Pál – A pápává választott Wojtyla Károly bíboros, krakkói érsek II. János Pál néven kezdi meg pápaságát. – E hosszú szalagcímmel jelent meg az Új Ember 1978. október 22-i száma, amely a történelmi eseményről szóló összefoglaló mellett az új egyházfő rövid életrajzát is közölte.

Kapu a hit felé

Soul&Gospel Fesztivál – újra Budapesten – Az esztergom–budapesti főegyházmegye támogatásával június 18. és 21. között második alkalommal rendezik meg a Westend bevásárlóközpont tetőteraszán a nemzetközi Soul&Gospel Fesztivált.

Bezárult a kör

Wagner Ringje a Művészetek Palotájában – Christian Martin Fuchs dramaturg szerint a Ring „végtől a kezdetig” ívelő zenedráma, Wagner „katasztrófáról és megbékélésről szóló látomása”, amely egyszerre története forradalomnak, visszatérésnek, modernitásnak és szerelemnek.

Mozart a Jasna Gorán

Ritka különlegességre bukkantak a minap a czestochowai Mária-kegyhely zenei könyvtárának munkatársai. Az archívumból húsz, Mozart kézjegyével ellátott, eddig ismeretlen kotta került elő. Közülük hét, a zeneszerző feltételezett összes művét egybegyűjtő Köchl-katalógusban már szerepel.

Szent örökség

Edward S. Curtis indiánfotói Budapesten – Csecsemők, asszonyok, törzsfőnökök, fiatalok és idősek – nyílt tekintetek, határozott metszésű arcok, erős karakterek… De nemcsak a „patinabarna” portrék, hanem táj- és életképek sora idézi az észak-amerikai indiánok kultúráját a Millenáris Teátrum Piros-Fekete Galériájának Szent örökség című kiállításán, amelyet május 29-én April H. Foley, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete nyitott meg.