Megtörni a csendet

Egy indiai származású keresztény nő küzdelme a kényszerházasság ellen – Mint sok más migráns, az ő édesapja is az 1950-es évek elején érkezett Angliába. Az édesanyja nem sokkal később csatlakozott hozzá, s hamarosan megszülettek a gyermekeik. Jasvinder hét lánytestvér egyike, aki mindig is Nagy-Britanniát tekintette az otthonának, bár korántsem úgy nőtt fel, mint egy átlagos brit tinilány. Látta, ahogy nővéreit kiveszik az iskolából, és eltűnnek, egyik a másik után, de senki sem kérdezi meg, hova lettek. Egy nap, amikor hazament az iskolából, az édesanyja leültette, s egy fényképet mutatott neki a férfiról, akihez hamarosan hozzá kell mennie. Tizennégy éves volt ekkor.

Szerzetesnők a showbizniszben

Amikor Ferenc pápa annak idején bejelentette, hogy 2015 a megszentelt élet éve lesz, azt mondta: „Olyan férfiakról és nőkről van szó, akik felébreszthetik az embereket, és küldetésükkel a világ minden részére eljuthatnak.” A szerzetesek éve 2014 adventjének első vasárnapjával, november 30-ával kezdődött, és 2016. február 2-án, a megszentelt élet napján ért véget. Ebből az alkalomból az elmúlt évek-évtizedek néhány legendássá vált szerzetesnőjét mutatjuk be. Azokat, akik így vagy úgy, de világhírnévre tettek szert: vagy azért, mert szerzetesnői mivoltukat vállalva, a krisztusi életről példát adva és az evangéliumot hirdetve kerültek be a showbizniszbe, vagy azért, mert a sikerről és a csillogásról lemondva a szerzetesi élet egyszerűsége mellett döntöttek.

Ne a borítójáról! – Vallások találkozása egy romkocsmájában

Különleges kezdeményezésnek adott otthont – immár többedszer – a CNN által Budapest legjobb romkocsmájának választott Szimpla Kert. Január utolsó előtti hétvégéjén újra megnyitotta kapuit a Kazinczy Élő Könyvtár a kultúra utcájának is nevezett, VII. kerületi Kazinczy utcában. Míg egy hagyományos könyvtárban könyveket vehetünk ki olvasásra, addig az élő könyvtárban embereket „kölcsönözhetünk ki” egy őszinte, tartalmas beszélgetésre. A „könyvek” itt mind olyan csoportok képviselői, amelyeknek tagjai etnikai vagy vallási hovatartozásuk, szexuális orientációjuk, egészségügyi állapotuk vagy szociális helyzetük miatt naponta szembesülnek előítéletekkel és diszkriminációval.

Isten állandó jelenléte

Egy sérült gyermek története a mindennapok örömeiről és küzdelmeiről – Általános iskolás koruk óta ismerik egymást, egy osztályba jártak. Rita egyszer egy négylevelű lóherét talált, eltette, s azt kívánta, az a helyes fiú, Józsi legyen a férje. Középiskolás korukban már együtt jártak, 2003-ban házasodtak össze, s egy évvel később született meg ­Zsófi. Nagyon várták őt. „Szinte mindjárt megfogant, és a kilenc hónap felhőtlenül telt, két lábbal a föld fölött jártam, minden olyan egyszerű volt” – meséli Rita. Zsófi mosolygós, kedves, barátságos kisbaba volt, eleinte senki sem sejtette, hogy valami nincs rendben. Egyéves korában azonban gyanakodni kezdtek a szülei. Orvoshoz vitték, mert úgy látták, nem fejlődik jól. Ekkor ugyanis még csupán átfordulni tudott…

Megmentett életek

Egy református lelkésznő és az otthonába befogadott gyerekek története – „Úgy nézett ki, mint Árvácska a filmben. Úgy volt felöltözve, és a tetű és a serke csak úgy állogatta a haját. Szeplős volt, kicsi, reszketős. Azt mondta, az apukája rég nem él már, s ő a nagyszülőkkel lakik fent a hegyen, az iskolától öt kilométerre. Ötkor indul, hogy nyolcra beérjen. Félig csurdén járt, kissé koszosan, lucskosan, erdőn-mezőn át, a harmatos fűben. Figyeltem őt, mert az egyik legjobb tanuló volt, s egyszer elmentem hozzájuk. Ott állt a leányka a széken, a több száz literes üst mellett, kavarta a savót, csak úgy lobogott, főtt az orda. Mondom a nagyanyjának, beleesik. Nem esik az, dehogy esik, válaszolta. Egy rozoga viskóban laktak, csupán néhány szalmakupac volt a házban, ezek voltak az ágyak. S hol írja meg a gyerek a házi feladatot? – kérdeztem. Hát ott, a küszöbön, hasra fekszik, s leírja – mondta a nagyanyja. A leányka így tanulgatott, s így járt iskolába.” Halmágyi Ildikó református lelkésznő meséli Kata történetét, aki később a havadtői árvaház egyik első lakója lett. Ma már görögből és héberből fordít, latinul is tud, és elkezdte a református teológiát. De göröngyös volt az útja idáig. (A riportban szereplő gyerekek nevét személyiségi jogaik védelmében megváltoztattuk.)

Jézus a színpadok között: KözösPont

Sziget, EFOTT, Hegyalja, SZIN, Fishing on Orfű, VOLT – a legnagyobb hazai könnyűzenei fesztiválok, ahova az ember általában azért megy, hogy kicsit elengedje magát, meghallgasson néhány koncertet, és szó­rakozzon. Sokan nem is gondolnak arra, hogy kedvenc frontemberük mellett akár Jézussal is találkozhatnak ezeken a rendezvényeken.

Az irgalmasság oázisai

Taizéi találkozó a Grál-városban, Valenciában – A taizéi ökumenikus közösség fennállásának hetvenötödik és Roger Schütz testvér, az alapító meggyilkolásának tizedik évében december 28. és január 1. között a spanyolországi Valenciában rendezték meg a közösség harmincnyolcadik nemzetközi találkozóját, amelyen ezúttal is katolikus, protestáns és ortodox fiatalok tízezrei vettek részt szerte Európából. A Roger testvér által a hetvenes években elindított bizalom zarándoklatának helyszíne már sokadszorra volt Spanyolország, de először a Grál-város. Alois testvér bejelentette: a következő európai találkozó Rigában lesz. Lettország korábban még sohasem adott otthont a taizéi találkozónak.

Helyükre kerülő mozaikok

Értelmi sérült kézművesek és alkotásaik a franciaországi Trosly-Breuil-ben – Van egy alig kétezer lelkes, kicsiny falu Észak-Franciaországban, az erdő szélén, Compiègne városától néhány kilométerre. Trosly-Breuil a neve. Ez az a település, ahol mintegy ötven évvel ezelőtt Jean Vanier és két értelmi fogyatékossággal élő fiú közösségéből megszületett a Bárka, és ahol ma már mintegy háromszáz értelmi sérült él kisebb közösségekben, ép segítőikkel együtt. Közülük sokan napjaik nagy részét egy kézműves műhelyben töltik, ahol többek között mozaikokat és kerámiákat készítenek, gyertyát öntenek, és szappant főznek, hogy aztán helyi kis üzletükben adják el a termékeiket.