„Minden templom anyja és feje”

A római lateráni bazilika – Ezen a vasárnapon az egyház a lateráni Szent János bazilika felszentelésének ünnepéről emlékezik meg, amely a kereszténység első számú temploma, amely „minden templom anyja és feje”, hiszen a világon először itt ünnepelhették a hívek nyilvánosan és szabadon az Eucharisztiát.  

Aranyvonat – de melyik?

A hetven éve hazánkban megrendezett nemzetközi eucharisztikus kongresszus és a hozzá kapcsolódó Szent István-év jelentőségénél fogva egyedülálló helyet foglal el a magyar katolikus egyház történetében. Ha azonban az aranyvonatról hallunk híreket, akkor ellentmondás mutatkozik a fogalom használatában.

A két Szent Jobb körmenet éve

Hetven esztendeje indult útjára az aranyvonat – Kevés olyan kiemelkedő szentje van a világegyháznak, akinek a legrangosabb ereklyéjéhez is külön ünnep fűződik. Országalapító királyunk – és az ő ereklyéje – ebbe a szűk körbe tartozik.

Kultúrharc Magyarországon

Az idei év gazdag Mindszenty-évfordulókban. 1948 a Boldogasszony éve volt sok hitvalló eseménnyel. De ekkor tiltották be először a Szent Jobb körmenetet is, és hatvan esztendeje karácsonykor hurcolta el a hitvalló bíborost az ÁVO. Erőszakos szakaszába lépett az 1945-ben megkezdett kommunista kultúrharc. Magyarországon a szabadságharc centenáriuma paradox módon az önkényuralmi fordulat éve lett. Ha fellapozzuk a világháború utáni újságokat, gyakori téma az egyházi iskolák elleni hajsza és végül ezek államosítása.

Múzeumok reneszánsza

Mátyás király trónra lépésének 550. évfordulója a reneszánsz éve Magyarországon – ennek reklámjaival úton-útfélen találkozhatunk. Négy országos intézmény – a Széchényi Könyvtár, az Iparművészeti és a Budapesti Történeti Múzeum, valamint a Magyar Nemzeti Galéria – közösen készült, egymást kiegészítő jubileumi tárlatokkal. A negyedik, galériai kiállítás a napokban nyílt Mátyás király öröksége címmel.

Nagy idők tanúja

A palota százhuszonöt éves jubileumát a Keresztény Múzeum időszaki kiállítással ünnepli, ennek megnyitóján faggattuk az intézmény igazgatóját, Cséfalvay Pál protonotárius kanonok, vízivárosi plébánost.

„Tegyünk, hassunk és alkossunk…”

Százhuszonöt éves az esztergomi prímási palota – „Év évre múlik, és minden pillanat erre a kötelességre figyelmeztet” – fogalmazott Simor János bíboros, aki százhuszonöt éve szentelte fel egyik jeles esztergomi alkotását, a hercegprímási palotát.