A költővel ápolt barátsága meghatározta életútját: a festészet mellett a költészetbe és a prózába is belekóstolt, művészetelméleti írásában a festészet és költészet rokonságáról írt. A Jókai és Petőfi társaságában eltöltött pápai gimnáziumi évek után Pestre költözött, és beiratkozott Marastoni Jakab magánakadémiájára, majd később Bécsben Waldmüller magániskolájába. 1848 júniusában tért haza az osztrák fővárosból, és honvédként részt vett a szabadságharcban. A bukás után Münchenben tanult, majd mielőtt végleg letelepedett volna Pesten, Debrecenben portréfestésből alapozta meg életét. Orlai először 1848 nyarán festett egy mellképet Petőfiről, amelyet azután többször és több példányban is feldolgozott. Így több változata is ismert a Petőfi otthonában című egész alakos portrénak csakúgy, mint a Petőfit Mezőberényben ábrázoló képnek, amelynek eredetije 1849 nyarán, Petőfi utolsó, családi körben töltött napjaiban készült. Orlay későbbi, visszaemlékező Petőfi-képei már nem portrék: vagy a költő önéletrajzi verseinek illusztrációi, vagy életképek, mint például a Petőfi Debrecenben szentimentális felfogású változatai. A Keresztény Múzeumban őrzött festményt Simor János prímás későn, a festő halála után, annak hagyatékából, a pesti Műcsarnokban rendezett kiállításon vette meg. Ám nem csak a Petőfi-festményt: Simor még megvásárolta a közepes méretű vászonra olajtechnikával készült Coriolanust is. A kompozíció a müncheni akadémián szerzett ismereteket idézi fel, ám azt átszellemíti a politikai aktualitás, a levert szabadságharc éveken áthúzódó emléke. A világosi fegyverletétel okozta törés leginkább akkor vehető észre, ha összehasonlítjuk korai történelmi kompozícióival, például a Bécsben készített, a biedermeier hagyományt követő Szent István ébredésével. Vagy más festők műveivel, mint például egy ismeretlen osztrák festőnek a század elején készült munkájával: a Coriolanus búcsújával, amit szintén az esztergomi múzeumban találhatunk meg.
