Fotó: Szathmáry Alinka
Hogyan kerül egy magyar lány az ír népzene bűvkörébe?
– Gyermekkoromtól kezdve sok és sokféle zenét hallgattam. A Győrben élő nagymamámnál például, akinek rengeteg lemeze volt, ismertem meg a magyar népzenét, Koncz Zsuzsa dalait, az Illés együttes népzenén alapuló számait. De természetesen a saját korosztályom, vagyis a rock és a pop világa ugyanúgy érdekelt. Önszorgalomból tanultam meg szintetizátoron játszani, később, tizennégy éves korom körül gitározni kezdtem. Ez már a U2 zenekar hatása volt az életemben. S máris „megérkeztünk” Írországba, hiszen a U2 ír együttes, igaz, tagjai között angolok és skótok is vannak. Ők a nyolcvanas évek elején az akkori punk-rock, a progresszív rockvonulatból és az ír népzenéből egyaránt merítettek. 1987-es lemezük, a The Joshua Tree nagy kedvencem volt. Ebben az időben kezdtem el ír lemezek után kutatni. Mindez a rendszerváltáskor történt, s az akkori Magyarországon ez igazi kihívást jelentett. Kizárólag kazettákon, bakeliteken lehetett beszerezni a hanganyagokat. Volt néhány lelőhely például a Múzeum körúton, polcok mélyéről kerültek elő a ritkaságnak számító lemezek.
Milyen út vezetett innen a saját zenekarig?
– Meglehetősen kalandos és változatos. A barátaimmal alakítottunk egy havi rendszerességgel működő ír zenei klubot 1993-ban, amely a ma már Németországban élő Molnár Vilmos barátom vezette U2 klubnak volt egyfajta folytatása kávézóval kiegészülve. Az első kis formációmmal, egy duóval, itt léptünk fel Mihók Anitával, akivel ír népzenei átiratokat adtunk elő. Anita ma már ismert dzsesszénekes és gitáros. Később ebből fejlődött ki a Blots and notes (Pacák és hangjegyek) nevű négyfős zenekarunk. Rendszeresen muzsikáltunk a Török Pál utcai Kosztolányi Kulturális Központban, fesztiválokon is játszottunk. Később, 1996-ban felkért a Greenfields együttes, Magyarország egyik legrégebbi ír-kelta zenét játszó formációja, hogy legyek az énekesük, gitárosuk. Négy évvel később pedig Hoppál Bulcsúval megalapítottuk a magyar és ír dallamokat ötvöző, saját szerzeményekre építő duónkat. Bulcsú hegedült, énekelt, gitározott, zongorázott, én gitároztam és énekeltem. Később Hoppál Mihály, Bulcsú testvére (a Misztrál együttes későbbi nagybőgőse) is csatlakozott hozzánk elektromos gitáron, ütőgardonon. A már említett Molnár Vili jóvoltából több helyen is felléptünk, és neki köszönhetjük a nevünket is. A debütáló fellépésünk napjáig ugyanis nem volt végleges nevünk. Olyan szót szerettünk volna választani, amely egyaránt kifejezi a kelta-ír és a magyar népzene iránti elkötelezettségünket. De nem tudtunk megegyezni, hárman háromféle verziót képzeltünk el. Már a függöny mögött álltunk, amikor Vili, megunva a „huzavonát”, így konferált fel minket: Kedves közönségünk, fogadják szeretettel az Eclectica triót! Csakugyan illett ránk ez a név, hiszen Misi jóvoltából, aki akkor épp az Arasinda együttesben játszott, a zenekar hangzásvilágába török motívumok is bekerültek. Játszottunk csángó, mezőségi, kelta és török hatást tükröző dalokat. Az első lemezünk 2000-ben látott napvilágot saját kiadásban, és 2004-re már hat-nyolc főre bővült a zenekar. Ebben az időszakban hárfásunk is volt Magyar Gyöngyvér személyében, aki kolléganőm volt az SOS Gyermekfalunál. A Fonó lett a törzshelyünk, ahol kilenc éven át muzsikáltunk évi több alkalommal. Emellett vidékre is jártunk, zenéltünk a Sziget-fesztiválon is nem egy alkalommal, legutóbb idén nyáron.
Most hányan vannak a zenekarban, és mi jellemzi az új korongot?
– Hatan vagyunk, új lemezünk címe: Korszakok. A lemez felét már négy éve rögzítettük, de különböző okok miatt nem tudtuk befejezni. Az utóbbi két évben születtek meg azok a dalok, amelyek az anyag másik felét teszik ki. Az új CD-én angol és magyar nyelvű versmegzenésítések, illetve néhány népzenei átirat hallható. A legtöbb dal a saját szerzeményem, mint például az Encián című Sík Sándor-vers vagy a Corn Rigs Robert Burnstől. Műfajilag a folk-rock kategóriába sorolható az anyag, amelyben keveredik az ír, a magyar (csángó, mezőségi) és a balkáni népzene. Ösztönzöm az együttes tagjait arra, hogy mindenki bátran tegye hozzá a zenekar hangzásvilágához azt a zenét, amelyben otthonosan mozog. Az „eklektikusság”, amely ebben az esetben a különböző népzenei források hatását és a változatosságot jelenti, továbbra is fontos számunkra. A korong érdekessége, hogy ez az első olyan hivatalos CD-énk, amely számos csatornán terjesztett nagylemezként és nem szerzői kiadásban jelenik meg. Mindezt Gryllus Dánielnek köszönhetjük, aki fantáziát látott a muzsikánkban. A dalok a Kaláka Zenebolt jóvoltából juthatnak el a szélesebb közönséghez. Ezzel a lemezzel egyébként lezártunk egy korszakot. Az új korszak, amelynek most a küszöbén áll az együttes, nem szakad el gyökereitől, de mindenképpen új hatásokra, benyomásokra épít majd a továbbiakban. Szeretném annyira kitágítani a zenei világunkat, hogy abban később a távol-keleti hangzás is megszólalhasson. Ezek a hangok már egy ideje motoszkálnak a fejemben.
A mai divatos világzenében, amelyben különböző gyökerű muzsikákat és különböző műfajokat gyúrnak egymásba, néha zavaróvá is válhat ez a keveredés. Az Eclectica dalaiban azonban a többféle zene csodálatos egységgé olvad. A Back to the Past című szám például kiváló példája annak, hogy az ír népzene szinte észrevétlenül átváltozhat csángó dallá. Mi ennek a titka?
– A hasonló harmóniákat keressük, valamiféle egységet. Mindezt azonban (például az ír és a magyar zene ötvözésekor) nem a nehezen hihető kelta-magyar rokonság nevében tesszük, hanem a különböző muzsikák mögötti Egy nevében. És örülünk, ha ezt a közönség is meg-, illetve kihallja a zenénkből…
Az Eclectica zenekar Korszakok című CD-je kapható az Új Ember könyvesboltjában.
Egy kis ízelítő pedig itt hallgatható meg.
