‒ Az úton levés alapvető emberi érzés. A keresztény ember tudatosan megéli: valahonnan valahová tart. Célja az üdvösség, úton vagyunk egy másik világba. Ezzel a teológiai megállapítással kezdte professzor úr a mondandóját…
– A zarándoklat, a búcsújárás elővételezése ennek a találkozásnak Istennel. Maga a zarándokút – felkészülés erre a találkozásra. Fő vallási indítékai és alapgondolatai: a vezeklés és az elégtétel, valamint a köszönet, a hálaadás a kérés és az ima meghallgatásáért.
A magyar nyelvben a zarándok a szláv/óbolgár sztrannik szóból származik – elsődleges jelentéstartalma szerint az utazót, az úton lévőt, a hazájától távol lévőt jelenti.
A búcsú, búcsújárás honfoglalás előtti török eredetű szavunk, kiüresítést, felmentést jelent, s nyilván a keresztény indulgenciatan hatására vette fel a bűnbánattartásban kialakult értelmét: a mai megfogalmazásban a bűnbánat szentségében már megbocsátott bűnökért járó büntetés részbeni vagy teljes elengedése. Alapja Krisztus megváltó keresztáldozata, amit apró morzsákkal, a szentek példáján, zarándoklatunkkal mi is kiegészíthetünk.
A két fogalom szinonim használata az elmúlt egy-két évszázadban és napjainkban is megfigyelhető. A zarándoklatnál talán inkább az úton levésen van a hangsúly, a búcsújárás kifejezésnél pedig a bűnbocsánaton. A kettő összefonódik, de napjaink gyakorlatában talán az úton levés nagyobb hangsúlyt kap.
‒ Közel Compostelához ezzel a felirattal találkoztam mint út nevével: Via Sacra – Szent Út…
– A zarándokút nemcsak via sacra (szent út), hanem via purgativa (vezeklő út) is, amelynek koronként és társadalmanként folyton változó, szimbolikus megnyilvánulási formái vannak. A találkozás egy-egy olyan kitüntetett helyen a leghatékonyabb, amelyet Isten különleges módon kijelöl. Ezt hívjuk szent helynek, kegyelemhelynek, röviden kegyhelynek.
‒ Előadásában azt mondta, hogy a zarándoklat, a búcsújárás sohasem volt statikus. Arculata kors pecifikus. Úgy tudom, sajátságos kultúracserét is tartalmaz…
– A találkozás lényege a búcsújárásnak, a zarándoklatoknak. Következménye többrétű: útközben és a találkozás helyén sajátosságaikra is ráébreszti az embereket, a búcsújárókat, zarándokokat – nyelvi, szokásbeli, rítusbeli, viseleti és egyéb különbségeikre, erősítve ezáltal önazonosságuk megformálását. Más oldalról azonban kézzel foghatóvá teszi egységüket is a közös keresztény hitben. Identitást formáló, identitást erősítő szerepe van.
‒ Az utóbbi két században milyen új formák születtek a búcsújárásban, s mi az, ami tradícióként megmaradt?
– A XIX–XX. század technikai fejlődése a tömegközlekedésben új és sajátos formákat alakított ki (különvonatok, különhajók, különbuszok). A XX. század utolsó harmadában újra megjelentek a kiscsoportos zarándoklatok (autóval) és az egyéni, sokszor gyalogos zarándoklatok. Mögöttük részben Varsó–Częstochowa, részben pedig az El Camino hatása fedezhető fel. Napjainkban mindezek a formák egymás mellett élnek.
A szent helyek gazdaságot és települést szervező erővel is rendelkezhetnek. Így alakult ki a szerzetesi cellák körül a sok zarándok ellátására Öreg-Mariazell vagy Máriabesnyő, így kaphattak vásártartási jogot a sokadalmak idejére a búcsújáró helyek, így maradhat máig életben a mézeskalácsos és a gyertyaöntőipar, és így lesz mindig piacuk a búcsúsok kiszolgálásán keresztül a helyi élelmiszereknek, a kegytárgy- és szuveníriparnak.
A hosszabb vagy rövidebb, de akár napokig, hetekig tartó zarándoklatok idején szükség volt megfelelő alkalmi imádságokra, énekekre, amelyek szintén a lelki felkészülést szolgálták, s egyúttal megfogalmazták és kifejezték a búcsújárók útra kelésének lelki indítékait. Ezek az általános szenttisztelet, Mária-tisztelet mellett az egyéni motivációkra is (gond, baj, betegség) utaltak. A hosszú XIX. században ezek az énekek úgynevezett ponyvanyomtatványokon is megjelentek, vagy kéziratos könyvekben maradtak fenn. Azaz volt egy útra és kegyhelyre szóló búcsús énekes- és imádságoskönyv. Ennek használata azonban a buszos zarándoklatok megjelenésével szükségtelenné vált, hiszen a korábban napokig tartó út néhány órára rövidült, s ez teljesen fölöslegessé tette az énekeket, imádságokat. A szervezésben fontos szerepet játszottak és játszanak a szent emberek tekintélyükkel, praktikus ismereteikkel, énektudásukkal.
Az évszázadok alatt kialakult a búcsúsok sajátos (csoport) kultúrája. Az egymással találkozó zarándokcsoportok például a zarándokkereszt és a lobogók háromszori meghajtásával üdvözlik egymást, de az útba eső szent helyeket (keresztek, szobrok, kápolnák) is.
A kegyhelyen töltött idő a zarándokút csúcspontja, számos korhoz kötött sajátos áhítatformával, amelyek közül több ma is megvan. Ilyen például a búcsúkeresztség szokása, ami az első búcsúsok sajátos beavatási rítusa, s ami az első búcsús és a búcsúi keresztszülei között erős lelki rokonságot alakít ki. És szinte minden kegyhelynek megvan a maga sajátos vonása: egyik helyen a napfelkeltevárás (Csíksomlyó), másutt a fogadalmi képek (Máriaradna) vagy Mária-palástok százainak máig élő adományozása (Andocs, Csatka), vagy az érintőzés (Csíksomlyó, Máriapócs), a búcsúkeresztség (Andocs, szentkutashelyek).
S ahol sok ember összejön, ott lehetőség van az árucserére, és mindig szükség van az ellátás biztosítására. Így formálódik ki táji és évszakhoz kötött jellemzőivel egy-egy kegyhely búcsúvására. A kunszentmártoniak a pünkösdi radnai búcsúra többször juhászt is felfogadtak, hogy a búcsúvásárban megvett hosszú szőrű cigája juhot hazahajtsa. Sok ember együttléte pedig alkalmat teremt egyes áhítatformák gyors terjedésére: keresztbúcsú, az Élő Rózsafüzér Egyesület átvételére.
‒ Gyakran hallottam zarándoklatra indulótól: jó lesz kivonulni a hétköznapokból, a megszokott életből, jó lesz nyugalmat lelni legalább néhány napra.
– Kivonulni a világból, ha csak egy rövid időre is, a zarándokút időtartamára – ez az indíttatás megvolt régen is. A búcsújáráshoz kötődően itt említhetők meg a remeték, akik településektől távoli kegyhelyeket (például Pálos – szentkút, Turbék, Mátraverebély, Csíksomlyó és még sok más) gondoztak. A remeteség mint alternatív életforma virágzott a XVIII. század végéig. Ma ismét mutatkoznak ennek jelei (Csíksomlyó, bencések, baziliták).
Az önmagunkba fordulás – elcsendesedés – megtisztít lelkileg. Önmagunk kipróbálása, megpróbálása teljesítményorientált korunkban szinte a legfontosabb; ilyenkor szembesülünk saját gyengeségeinkkel. A zarándoklat önmagunk fölülmúlásának lehetősége és alkalma – el kell viselni saját korlátainkat, de másokéit is.
‒ Prohászka Ottokár püspök a természettel való találkozást ugyancsak hangsúlyozza a búcsújárásokon.
– Találkozás a természettel – megtapasztalni a teremtmény, a teremtettség érzését. Nem véletlen, hogy sok kegyhelyünk csodálatos természeti környezetben van (Csíksomlyó, Pálosszentkút, Maria zell, de utalhatunk az El Caminóra is).
Találkozás az elődök nemzedékeivel – történelmi helyek (templomok, várak, műemlékek, irodalmi, művelődéstörténeti helyek felkeresése, ismeretek felfrissítése) mutatja, hogy részei vagyunk egy generációs láncnak, van felelősségünk embertársaink, az elődök, de az utódok iránt is!
‒ A politikai rendszerváltás hozott-e föllendülést a zarándoklatokban?
‒ Az első néhány év új kezdeményezéseket hozott. Úgy látom, ma minden mozgásban van. A hagyományos búcsújáró helyek régi hálózata átalakul. Egyes helyek veszítettek korábbi jelentőségükből, mások őrzik súlyukat. Ez bizonyára nem független mai helyzetüktől. A népi/paraszti vallásosság tipikus barokk kegyhelyei a Dunántúlon, amelyeket a ferencesek nem kértek vissza (például Andocs, Máriagyűd, Búcsúszentlászló), az elmúlt évtizedekben veszítettek vonzerejükből, láthatóan hanyatló állapotba kerültek. S a hagyományos cselekményszerkezet eseményei is megváltoztak.
Tartósnak látom a változást az úgynevezett nemzeti búcsújáró hely esetében. Ma ria – zellt felváltotta az Erdélyben (Romániában) található Csíksomlyó. A váltás azt jelezte, hogy a politikai és polgári szabadság visszaszerzése után a nemzeti öntudat patrióta megerősítése vált fontossá. Lényeges megjegyezni azt is, hogy egyik oldalon ott találjuk az egyház törekvését, amely szerint két nemzeti kegyhelyünk van: Mátraverebély- Szentkút és Máriapócs, s bár ezek valóban fontos és jelentős kegyhelyek, a nemzeti/ népi emlékezetalkotás Csíksomlyót avatta össznemzeti kegyhellyé, bizonyos vonásaiban ökumenikus, nemzeti és szekuláris jellemzőkkel.
A másik változást a külföldre vezetett nagy zarándoklatok hagyományának megújulása jelentette (például Achenbe). Turistairodák szerveződtek a hazai és a külföldi zarándoklatok lebonyolítására (Makrovilág, Julianus Tours, Misszió Tours). E zarándokcsoportok összetétele azonban már más, mint egy hagyományos plébániai közösség által szervezett út esetében. Itt idegenek állnak össze egy-egy útra. Különféle helyekről származnak, különböző foglalkozási és életkori csoportokat képviselnek. Az út során azonban élményközösséggé formálódhatnak, amely később akár összetarthat. Két rövid példát említek: a ferencesek augusztusi ifjúsági zarándoklatát Esztergomból Mátraverebély- Szentkútra, illetve a budapesti értelmiségiek zárt csoportjának minden hónap első szombatján szakaszosan végzett zarándokútját. Nemzetközi rétegzarándoklat is szerveződött. (Újabban a katonák lourdes-i zarándokútja, amelybe már a magyar honvédség is bekapcsolódott.)
A rendszerváltozás tette lehetővé, hogy mind több magyar lépjen rá a Santiago de Compostelába vezető zarándokútra, az El Caminóra. S ez az 1990-es évektől „divattá” vált.
A Caminón látott, tapasztalt mintát igyekeztek hazai viszonyok közé is átültetni. Az egyetlen Camino helyett azonban Magyarországon különféle tematikus zarándokutak vannak: a Szent Márton útja, a Szent Jakab-út, a spirituális turistaútnak nevezett Mária-út, a Gyöngyök útja, a Szent Erzsébet- út és a Magyar Zarándokút. Ezeket az utakat egyesületek működtetik.
