Jelen esetben Hagyományok és hazugságok című kötetéről van szó, amely három könyvének javából áll össze, és a közelmúltban látott napvilágot a Kairosz Kiadó gondozásában. Belőle Anglia egyik legérdekesebb és legelmésebb személyiségét s a világról alkotott felfogását ismerhetjük meg. Nem is gondolunk rá, hogy Chesterton (1874–1936) már nincs az élők sorában, mert ma is vibrálóan aktuális mindaz, amit a XX. század első felében papírra vetett.
Milyen az ő világnézete? Ellenfelei és vitapartnerei nyilván haboztak: konzervatív vagy demokrata, netán szocialista? Egyik sem. Gondolkodását az „ortodoxia” szóval lehetne a leginkább jellemezni. Védelmébe veszi az elévülhetetlen régi igazságokat, amelyekhez ragaszkodni igazhitűség. Leleplezi az új elméleteket, amelyeknek csak formájuk takar némi igazságot, tartalmuk azonban semmitmondó, és előbb-utóbb nevetség tárgyaivá válnak vagy megsemmisülnek. Éles elméje ontja a paradoxonokat, amelyekkel szemben a cáfolatok rendre kimúlnak.
Érdeklődésének középpontjában korának embere áll, annak viszonya az irodalomhoz, a társadalomhoz és a valláshoz. Eszménye azonban a középkori ember és közösség, amelyet a modern korban szeretne elhelyezni. Ám látva a kettő közti különbséget, súlyos kritikát fogalmaz meg az utóbbi rovására. A mai ember lelki válsága abban áll, hogy nem mer a múltba nézni, s míg a régi korok vérüket hullatva keresték a feleletet arra, hogy „mi az igaz élet, és ki az igaz ember”, addig a modern világ kitér e kérdés elől, mondván, erre nincs felelet, mint ahogy arra sincs, hogy „mi a jó?”.
Hévvel lázad a hagyományromboló írók ellen, akik a családot rossz intézménynek könyvelik el. Pedig éppen azért jó, mert rengeteg széthúzás és változatosság van benne. A legkiváltságosabb kaland – világra jönni, mert egyszerre csak „besétálunk egy ragyogó és rémületes egérfogóba”, a családunkba. S életünk ettől kezdve igazi regény.
Vitriolos tolla nem kíméli az imperialista társadalmat, amely csupán a jólét illúziója, s benne a férfilét tévedései igencsak szembeszökőek. De a feminizmus sem menekülhet előle mint téves életfelfogás. Bevallása szerint ebben segítségére vannak az általa ismert nők, akiknek véleményét hitelesnek tekinti. A gyermeknevelésről, a képmutató iskoláról, a fejetlen feminista nevelésről és otthonainkról józan érvekkel szól, s végül beláttatja velünk: korunk valamennyi modernnek mondott, a tradíciót sutba dobó eszmei irányzata korrekcióra szorul.
Mondatai folyamhoz hasonlóan hömpölyögnek, a hasonlatok, a példák, a kijelentések és a cáfolatok egymásba fonódva tolják maguk előtt a konklúziót, amelyek a szerző szemüvegén keresztül világosodnak meg, s az olvasó végül rábólint: jól látja, ez az igazság.
Soraiban és a sorok között elejétől fogva kiviláglik az író életeszménye, a kereszténység és a római katolikus valláshoz való tartozás. Utóbbihoz érett férfikorában érkezett el, ahogy ő mondja: rátalált, s élete végéig „anyjának” tekintette. Az utolsó fejezet különösen érdekfeszítő: követhetjük azon az úton, amelyen felfedezte a katolicizmus korlátain belül rejlő szabadságot, és a nagyon is sokrétű igazságot, paradoxont, vagyis azt, hogy két vagy több ítélet bizonyos értelemben csak látszólagosan zárja ki egymás igaz mivoltát.
„Az ember roppant nehezen tud olyan igazságot védeni, amelyről tökéletesen meg van győződve”. S ő meg van győződve arról, hogy az egyháznak a doktrínákat szigorúan kellett meghatároznia, gondosnak kellett lennie, hogy a világ gondtalan lehessen. Az „ortodoxia izgató regénye” a római egyház korszakokon átívelő útja, mivel sosem tért a megalkuvás ösvényére. Kikerülte az arianizmust, az orientalizmust, a predesztináció „feneketlen kútját”, a scientistákat és egyéb hóbortokat – s ez igazán szédületes dolog!
Az életbevágó kérdéseket felvető, mozgékony intellektusú író zseniálisan igazít el bennünket a hagyományok és hazugságok rengetegében. A kötetet jó szívvel ajánlom az olvasónak!
(Gilbert Keith Chesterton Hagyományok és hazugságok című könyve kapható az Új Ember könyvesboltjában.)
