Az Ő nevében

Ha a lengyelek – akik joggal lehetnek példaképeink a katolicizmusban – készítenek filmet egy homoszexuális papról, ráadásul teljes egészében állami pénzből, arra érdemes odafigyelnünk. Mondhatni nem nagyon van más választásunk, mint megnézni, mire jutottak a problémával. Szerencsére a film nagyon jó lett. Hogy megnyerte a Berlinalét, a világ egyik legrangosabb filmfesztiválját, nem a botrányos témának szól, hanem a film esztétikai színvonalából evidensen következik.

2015.06.07.

Úrnapja alkalmából Szabó Ferenc jezsuita szerzetes elmélkedése olvasható a lapban. A pedagógusnaphoz kapcsolódva egy magyartanárral készítettünk interjút Líra és esztergapad címmel. Emellett a felújított csehimindszenti és az újonnan épülő veresegyházi templomról, a fiatalok droghasználatáról, illetve az írországi népszavazás kapcsán az azonos neműek házasságának legalizációjáról is írunk.

Szobányi mindenség

Megújult a Gát utcai József Attila-emlékhely – A Gát utcában járok, ahol nem is olyan régen (és milyen sokáig) Ferencváros legszomorúbb házai sorakoztak. Csak a kerület ismerői tudhatják igazán, mi mindent kellett a környéken az utóbbi évtizedekben – a ma közkedvelt szóval élve – „rehabilitálni”. Ez a vidék már a múlt század elején is a legszegényebbek által lakott városrész volt. A nyomor és a bűnözés tette hírhedtté. Híressé viszont a költőzseni, József Attila által lett.

A hét szentje: Maria Elisabetta Hesselblad (Június 4.)

Egy kis svédországi faluban, Fåglavikban született 1870. június 4-én, ötödikként a család tizenhárom gyermeke közül. Neveltetése szerint az evangélikus egyházhoz tartozott. Elisabetta tizenhat éves korában kivándorolt Amerikába annak reményében, hogy keresetéből támogatni tudja majd otthon maradt családtagjait. Egy New York-i kórházban kapott állást ápolóként. Nagy önfeláldozással segítette a betegeket, bár a kemény munka nem tett jót az egészségének. A kórházban sok katolikussal találkozott, és velük beszélgetve éledt fel benne az érdeklődés a katolikus hit iránt.

Szeretetláng a világ körül

Beszélgetés a mozgalom nemzetközi koordinátorával – A Szeretetláng egy világméretű lelkiségi mozgalom, melyre mi, magyarok büszkék lehetünk, hiszen hazánkból indult világkörüli útjára az 1970-es években egy magánkinyilatkoztatás nyomán, melyet Kindelmann Károlyné, Erzsébet kármelita harmadrendi édesanya kapott és jegyzett le lelki naplójába.
„A Szeretetláng mozgalom ma a világ egyik legnagyobb máriás lelkisége. Körülbelül hetven országban van jelen, és több millió tagot számlál. Huszonkét országban közel száz megyés püspök hagyta jóvá a működését” – mondja Kindelmann Győző, akit tavaly decemberben a Kolumbiában tartott közgyűlésen a társulás nemzetközi koordinátorává választottak.

Egy jobb élet után kutatva

Milliárdos katolikus házaspár menekülteket ment a Földközi-tengeren – A világ legnagyobb hírportáljai számolnak be egy katolikus házaspár nem mindennapi missziójáról. A Máltán élő amerikai milliárdos, Chris Catrambone és olasz felesége, Regina a Földközi-tengeren átkelni próbáló menekültek megsegítésére fordítja szinte minden vagyonát. 2014-ben alapították meg Migrant Offshore Aid Station, avagy MOAS nevű nonprofit szervezetüket, és vásárolták meg Phoenix nevű hajójukat, amelynek segítségével már több mint négyezer, túlzsúfolt, rozoga hajókon a tengeren hánykolódó menekült életét mentették meg. A házaspárt elsősorban Ferenc pápa menekültekkel kapcsolatos gondolatai inspirálták: aki teheti, segítsen a szükséget szenvedőknek.

„Játszani is engedd”

A gyerekházprogram folytatódik – A Somogy megyei Csökölyben járunk; állítólag itt terem az ország legnagyobb, néha akár alma méretű epre. A gyerekház logója is az eper, amelyben egy anyai és egy gyermekarc sziluettje fordul egymás felé. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának munkatársaival érkezünk, abból az alkalomból, hogy mostantól az Emmi támogatásával folytatódik a 2009-ben európai uniós finanszírozásból és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szakmai felügyeletével elindult gyerekházprogram.

Viszi a vonat a lélek hátizsákját

Jubileumi búcsú Csíksomlyón – „Oltalmad alá futunk”: ez volt a csíksomlyói pünkösdi búcsú jelmondata. Idén ötszáz éves a somlyói Mária-kegyszobor, és az évforduló alkalmából a zarándokok külön pápai áldásban is részesültek. Több százezren érkeztek a jubileumi búcsúra, melyen Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mutatta be az ünnepi szentmisét. Az eseményre a magyar kormány támogatásával felújították a Makovecz Imre tervei alapján készült Hármashalom-oltárt.