Katalin és a kapitalizmus emberi arca
Erik Borgman tilburgi teológus írja a Concilium című folyóiratban, hogy a teológusok nem ragadtathatják el magukat a kapitalizmus elítélésére csak azért, hogy ily módon igazolják tanításukat.
Erik Borgman tilburgi teológus írja a Concilium című folyóiratban, hogy a teológusok nem ragadtathatják el magukat a kapitalizmus elítélésére csak azért, hogy ily módon igazolják tanításukat.
Az Istennek szentelt élet napja Isten és ember találkozásának ünnepe, különösen is azoké, akik egy életformával válaszoltak Isten szeretetére. Valahányszor szívünk Isten utáni vágyára hallgatunk, lehetőséget adunk a Szentléleknek, hogy meghívjon e nagyszerű életkalandra.
Az albán fővárosban rendezik meg szeptember 29-étől október 2-áig az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának találkozóját, Rok Mirdita tiranai metropolita érsek, az albán püspöki konferencia elnökének meghívására, Erdő Péter bíboros, a CCEE elnöke vezetésével.
A békés tüntetőkkel szemben alkalmazott fegyveres erőszak és az ellenzékiek üldözése megengedhetetlen az Európai Parlament határozata szerint. Basar al-Asszad elnök mondjon le, a bebörtönzött ellenzékieket és tüntetőket engedjék szabadon, köztük az újságírókat is. A hatósági cenzúrát szüntessék be – hangzik a szeptember 15-én elfogadott strasbourgi határozat. (KNA)
Hét francia szerzetes máig tisztázatlan körülmények között halt meg tizenöt éve Algériában. A Tibhirine kolostorában élt trappistákat 1996-ban elrabolták, majd meggyilkolták. Az algériaiak azt állítják, hogy iszlamista fegyveresek végeztek velük, a franciák szerint viszont lehetséges, hogy az algériai hadsereg tévedése folytán haltak meg az iszlamisták támadása során. A kérdés újra napirendre került, ezúttal ismét az algériai titkosszolgálatot illették szemrehányásokkal. (KAP)
(A történet alapján készült Emberek és istenek című világhírű francia film DVD-je az Új Ember könyvesboltjaiban kapható.)
Jövőre lemond hivataláról Rowan Williams canterburyi érsek, azt azonban még megvárja, hogy a szinódus 2012 júliusában döntsön a nők püspökké szenteléséről – értesült a The Sunday Telegraph. A lap úgy tudja, az anglikán egyház első embere visszatér a katedrára. Mint ismert, Williams Oxfordban tanított, mielőtt 1991-ben walesi püspök lett. Canterburyi érsekként 2003 óta szolgál. Utóda John Sentamu yorki érsek lehet. (KAP)
Október 12-ig várja a jezsuita akadémia a remény témájának rövidfilmes megvalósulásait, de már most közel negyven alkotás érkezett a tematikus képi mustrára.
Az elmúlt hónapban Nepomuki Szent János hatalmas olajfestményének visszahelyezésével a bujáki egyházközség hároméves út végére érkezett, amelynek során a templom barokk kori műkincsei megújultak, és visszakerültek méltó helyükre – az Isten házába. Három év alatt három szobor és hat festmény nyerte vissza eredeti szépségét.