Jordánia

Katolikus-ortodox párbeszéd

A katolikus-ortodox párbeszédbizottság szeptember 15–23-án a jordániai fővárosban, Ammanban tartja következő ülését. A harminc katolikus és a tizennégy kánonilag elismert független ortodox egyház harminc képviselőjéből álló bizottság a pápa primátusának kérdéséről tárgyal. Ezzel a témával foglalkoztak már 2007-ben Ravennában, 2009-ben Cipruson és 2010-ben Bécsben is. A moszkvai patriarchátus hónapokkal ezelőtt bíráló dokumentumot tett közzé a pápai primátusról és a párbeszédbizottságról. (KAP)

Csehország

A családok felbomlása civil Hirosima

A csehországi katolikus egyházban az idei év a család éve. Ennek keretében nemzeti családzarándoklatot tartottak Žd’ár nad Sázavouban, több mint ötezer gyerek, szülők és nagyszülők részvételével. Előzőleg a Brnói (Brünni) egyházmegyében a Zelená Hora zarándokhely megújulását ünnepelték. Mindkét eseményen Dominik Duka prágai bíboros érsek (képünkön) mondott beszédet. Szavai szerint „a családok tervszerű hanyatlása bizonyos ideológiai áramlatok” hatására „civil atomháborút” jelent az emberiség számára, mert a társadalmat az atombomba utáni Hirosima állapotába veti vissza. Ez a hanyatlás „nagyobb és fájdalmasabb valóság, mint bármilyen gazdasági válság” – fogalmazott a bíboros. (KAP)

Törökország

Arámi keresztény iskola

Az arámi keresztények 1928 óta először taníttathatják gyermekeiket Isztambulban saját nyelvükön. Az új törökországi tanévben szeptember 15-én kezdődik a tanítás arámi, török és angol nyelven. Az arámok bírósági úton küzdötték ki iskolafenntartói jogukat. (KAP)

Iraki válság

Szír-ortodox metropolita a népírtásról

Theophilos, a libanoni Tur Lebnon szír ortodox metropolitája (képünkön) szeptember 7-én elmondta: nagy a veszélye, hogy az Iszlám Állam terroristái a keresztények ellen fordulnak. „Európának és Amerikának meg kell akadályozniuk a terroristákat abban, hogy keresztényeket irtsanak” – szögezte le. (KAP)

Vatikán

Ferenc pápa Kelet-ukrajnáról

Miután sikerült fegyverszünetet kezdeni, Ferenc pápa szeptember 7-én kifejezte reményét, hogy az tartós békéhez fog vezetni. Ugyanekkor ismét hangsúlyozta az iraki menekültek segítésének fontosságát. (KAP)

Sant’Egidio-béketalálkozó

Antwerpenben tartották a Sant’Egidio közösség nemzetközi béketalálkozóját, amely mintegy a folytatása II. János Pál 1986-ban rendezett assisi béketalálkozójának. Az idei találkozó meghívott résztvevői között volt Herman Van Rompuy távozó EU-elnök, Shawki Ibrahim Abdel-Karim Allam egyiptomi főmufti és Vian Dakheel iraki képviselő. A találkozó mottója a Béke a jövőben – Vallások és kultúrák párbeszéde száz évvel az első világháború után volt. (KAP)

Filoni bíboros iraki tapasztalatai

Ferenc pápa augusztus 21-én találkozott Fernando Filoni bíborossal, aki augusztus 20-án tért vissza Rómába iraki missziójából. A bíboros a pápa személyes küldötteként több mint egy hétig tartózkodott Irakban, azzal a céllal, hogy megossza a pápa szolidaritását azokkal, akiket a dzsihádista erőszak üldözött el otthonaikból.

Kitüntetések egyházunk tagjainak

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a nemzeti ünnep alkalmából állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át augusztus 18-án, a Pesti Vigadóban. Elismerést vehetett át számos katolikus személyiség is, akiknek szívből gratulálunk.

Kimagasló szakmai munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend középkeresztje, polgári tagozat kitüntetést kapott Szuromi Szabolcs, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora.