Jegyzet: Üzenet a hegyről

Van az emlékezésnek számos formája, de mindegyik akkor igazi, ha egyazon benső érzés vezényli, amely összeköt korokat és távolságokat, s valamiként az esztétikumot érintő hármasság örömét is nyújtja: a szépségét, a jóságét és az igazságét.

Könyvespolcra: Kis családtörténet

A történelem az ember históriája, s hogy az élet tanítómestere, abból az egyszerű tényből következik, amit a Biblia mond a teremtésről. Az ember értelem, szabad akarat, szív együtt – s madáchi szóval anyag és napsugár, aki a történelemben mindig így van jelen: minden időben, a kis dolgokban is ott van a Családtörténetek (jól megírva!) igazolják, egy-egy kisebb közösségben tetten érhetők a „nagy történet” eszmei-ideológiai, társadalmi szituációi, elevenítő vagy lassító mozgásai. És a különbségek a zsarnoki korokban. Persze ez már karakterológia, mélylélektani kérdés.

Pilisi fehér kövek

Az ég vándorai, a felhők délre húznak. A szántói út hegynek tart. Szélén kéküstökű csormolya. Szemben haladok a nyári felhőkkel, de elég-e a nyugalom, hogy pár órára megálljon az égi mozgás?

Jelenlét

Már hiába keresem a fát a hegy alatt, a hajdani malomárok mentén. Jó pár éve a sárgára vált száraz törzs még lámpás volt az arra járónak, aki nyomokat – századokat, történelmet keresett a romok mentén, a forrásnál, s időnként, ha az eső kilazította a fehér köves talajt, a fű közt sárkányalakos mozaikkődarabot lelt.

Balassa-mementó

A költő, aki 1594 májusában Esztergom falainál esett el, a felvidéki Hibbe község templomának sírboltjában kapott végső nyughelyet. Szent István városa évente emlékezik rá, szobrát az útkanyarulatban a tisztelet virágai övezik, a Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola vers- és prózamondó versenyre hívja határon innen és túlról a magyar középiskolásokat.

Köszöntő sorok a nyolcvanéves Jáki Teodóznak

Azzal a közvetlenséggel írok, ahogyan mindannyiszor beszélgetünk, amikor találkozunk. A nyolc évtized az időben csak még inkább közelebb hozza számomra és sokak számára azt a kincses házat magyar földön honiak, erdélyiek, csángó testvéreink körében, amely a miénk, s amely Európa részére sem lehet közömbös a XXI. században.

A megtárult sír

Megnyílt helyett: megtárult. Befejezettség és folyamatosság. Ellentmondás? Mint ahogyan minden, Jézus életében. A szentség dialektikája. Mert nem földi, hanem égi dimenziók a „határai”…