Pápalátogatás és elnökválasztás előtt

Az Amerikai Egyesült Államok mintegy 65 milliós katolikus közössége – polgártársaival együtt – ebben az esztendőben pápalátogatásra és elnökválasztásra készül. A két esemény persze nincs ugyanabban a „súlycsoportban”, de mindkettő érinti mindennapi életüket. Az áprilisi pápalátogatás jelmondata (nekünk, magyaroknak nagyon ismerős a magyarországi pápalátogatás idejéből): „Krisztus a reményünk.”

Istent és a hazát szolgálták

Versek, pap költők és papok a forradalomban – Sokszor emlegetik, hogy 1848. március 15-én Pesten vértelenül győzött a forradalom. Szeretnénk, ha ezt az erőszakmentességet a magyar politika jellemzőjeként ismerné fel a világ.

Az újrakezdés apátja

Kerekes Károly kilencvenéves – “Majd ha kissé rendeződik a helyzet…” – biztatta 1945-ben apátja Kerekes János Károly ifjú ciszterci szerzetes tanárt,amikor arról volt szó, mennyire szeretne a szentírástudományban külföldi tanulmányok révén is elmélyülni.

Katolikus-muzulmán fórum

A 43 országból való 138 muzulmán értelmiségi „Közös szó” elnevezésű, október 13-i nyílt levele és a pápa erre adott válasza szellemében március 4-5-én az aláírók és a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa öt-öt tagú küldöttsége találkozott a Vatikánban.

Mindig felismerte, mit kell tennie

Kovács K. Zoltán halálára – A Kereszténydemokrata Néppárt és a Barankovics István Alapítvány mély fájdalommal adta hírül március 6- án, hogy életének 84. évében elhunyt Kovács K. Zoltán, a magyar kereszténydemokrata mozgalom kiválósága.

Kaukázusi küldetés

Az örményországi látogatás elmarad – Tarcisio Bertone bíboros államtitkárt Kubából visszatérve újabb megbízatás várta: március 2. és 9. között a Kaukázusba. Az útiterv azonban az utolsó pillanatban megváltozott.