Katolikus-muzulmán fórum

A katolikus-muzulmán párbeszéd továbbépítése érdekében a résztvevők megállapodtak abban, hogy létrehozzák a „katolikus-muzulmán fórumot”, és ennek első szemináriumát november 4-6-án rendezik meg. A szeminárium témája: „Isten szeretete, a felebarát szeretete.” A résztvevőit fogadja majd XVI. Benedek pápa. A közleményt Jean-Louis Tauran bíboros, valamint Abdal Hakim Murad sejk írta alá. Muzulmán részről londoni, jordániai, törökországi és olaszországi személyek voltak a küldöttség tagjai.

XVI. Benedek pápa 2006. szepember 12-én, a regensburgi egyetemen mondott beszéde nagy félreértést és válságot okozott. Ez vezetett ahhoz a kezdeményezéshez is, amely Ghazi bin Muhammad bin Talal jordániai herceg nevéhez fűződik. A nyugati vallási vezetőkhöz intézett nyílt levél 138 aláírójához azóta már további személyek csatlakoztak, most 241-en vannak a kezdeményezés támogatói. A „Közös szó” nyílt levélre tavaly Tarcisio Bertone bíboros államtitkár a pápa nevében azt válaszolta: „Anélkül, hogy figyelmen kívül hagynánk vagy lebecsülnénk a keresztények és muzulmánok közötti különbségeket, arra kell összpontosítanunk, ami összeköt bennünket, különös tekintettel arra a tényre, hogy hiszünk az egyetlen Istenben, a gondviselő Teremtőben, az egyetemes Bíróban.” A teológiai párbeszédnek abból a tényből kell kiindulnia, hogy a keresztény és muzulmán vallás egyaránt egyistenhívő, de az iszlámtól idegen a Szentháromság hite. Jézust prófétaként tisztelik, de a Korán sem istenségét, sem kereszthalálát nem ismeri. Renaud páter így foglalja össze a különbséget: a muzulmánok hite szerint Isten ad, segít az embernek, a keresztények szerint Isten magát adja az embernek. Az iszlám-katolikus párbeszéd első számú vatikáni „szakembere” Jean-Louis Tauran bíboros, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke, aki nem csak a „138-akkal” tárgyal, hanem minden lehetőséget megragad az iszlám világgal való eszmecserére. A bíboros február végén Kairóban járt. Az egyiptomi fővárosban részt vett azon az évente rendezett találkozón, amelyet az általa vezetett tanács és az Al-Azhar egyetem, az iszlám fontos központja szervez.

Tauran bíboros pozitívan értékelte a találkozót. A következő témát vitatták meg a két vallás követői: „Isten szeretete és testvéreink szeretete”. Mind a keresztények, mind a muzulmánok számára közös az a meggyőződés, hogy a hit a szeretethez vezet el. A hit az, amely testvéreink szeretetére késztet. A muzulmánok hangsúlyozták, hogy a Korán szerint vallási téren nincs semmiféle kényszerítés – mondta Tauran bíboros, majd így folytatta: „Felhasználtam az alkalmat, hogy megállapítsam: nagyon szép alapelvről van szó, de sajnos vannak olyan országok, ahol ezt nem alkalmazzák, mert a keresztényeknek még templomuk sincs, ahol gyakorolhatnák vallásukat.” A muzulmánok elismerték ezt a problémát. Azt is erőteljesen hangoztatták, hogy a médiumok sehol sem tehetik nevetségessé a vallásokat, jelképeiket, szent könyveiket. Ebben a nézetben a keresztények is osztoznak – mondta Tauran bíboros.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..