Kopogtatás

Pilinszky János azonos című versében ebben az egyetlen szóban foglal össze minden új kezdetet, legyen az újrakezdés vagy megújulás. A felnőtt álma, hogy újra kisgyerek legyen. Hogy merjen újra álmodni. A költővel egyetértve tudom, hogy álmodni csak együtt jó, úgy, ha az embernek társai vannak. Együtt szeretnénk olyanokká válni, akik nem legyőzni, felhasználni akarnak másokat, csupán együtt lenni, és együtt kérni bebocsátást.

Kedvező fordulat

Erdő Péter bíboros a vatikáni reformokról

 

Ferenc pápa a kúria reformjára vonatkozó irányvonalak és javaslatok jelenlegi állapotának bemutatása céljából február 12–13-ára rendkívüli konzisztóriumot, majd február 14–15-ére egy következő bíborosi konzisztóriumot hívott össze, amikor is húsz új bíborost kreált. Az eseményekről a Magyar Kurír és a Magyar Katolikus Rádió Erdő Péter bíborost kérdezte, aki mindkét tanácskozáson részt vett Rómában.

Imahét a keresztények egységéért

Az istentiszteleten felolvasták a szamariai asszony történetét (Jn 4,1–12), amelyről szólva Erdő Péter bíboros elmondta: Jézus nemcsak megszólítja az asszonyt, hanem inni kér tőle. „Sokszor úgy gondoljuk, hogy ellenséges viszonyban levő emberek között a közeledés első lépése lehet, ha az egyik valamilyen segítséget, szívességet kér a másiktól. Az utóbbi talán az első pillanatban el is csodálkozik ezen: hogy mer ez hozzám fordulni egy ilyen kéréssel? Talán mégsem vagyunk olyan rosszban?” – fogalmazott a bíboros.

Bátor hozzászólás a nagy európai témákhoz

Erdő Péter bíboros a pápa strasbourgi látogatásáról

 

Erdő Péter bíboros az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) elnökeként november 25-én elkísérte Ferenc pápát Strasbourgban tett rövid látogatásán az Európai Parlamentbe és az Európa Tanácsba. A magyar főpásztor a szentatyának a két európai intézményben mondott beszédéről nyilatkozott.

Hogyan értékeli Ferenc pápa strasbourgi látogatását?

– Igen sikeres találkozás volt ez a szentatya és az európai intézmények között. Nagy szívélyességgel fogadták őt mindkét helyen, figyelemmel hallgatták, és reagáltak is a szavaira. Különösen az Európai Parlamentben mondott beszédére igaz ez, amelyet több alkalommal is taps szakított meg; hol jobboldalról, hol baloldalról kezdtek el tapsolni a képviselők, aszerint, hogy éppen milyen problémákat, értékeket említett meg a szentatya. A beszéd végén az egész parlament fölállt, és igen hosszan ünnepelte Ferenc pápát. Martin Schulz parlamenti elnök bevezető szavai és köszönetnyilvánítása is e szívélyességet fejezte ki, és azt a várakozást is, amellyel a parlament a szentatya beszédét fogadta.

Útjára indul

A Magyar Kurír katolikus hírportál október 13-án útjára indította első magyar nyelvű, okostelefonokra és táblagépekre applikálható alkalmazását. A Pápa-mobil elnevezésű applikáció Ferenc pápa megnyilatkozásainak gyors és praktikus elérését teszi lehetővé – a Twitter-üzenetektől a szerdai katekéziseken át egészen a különböző alkalmakra írott üzenetekig –, és a magyar katolikus egyház legfrissebb híreit is az érdeklődők elé tárja. Az alkalmazás már most is elérhető androidos készülékeken, és pár héten belül iOS alatt is hozzáférhetővé válik.

VI. Pál az egyház szabadságáért dolgozott

A második vatikáni zsinatot lezáró pápa életműve

 

Ferenc pápa az októberi családszinódus végén boldoggá avatja elődjét, VI. Pált, aki 1963 és 1978 között volt Szent Péter utóda. A püspöki szinódus főrelátorát, a főtéma felvezetőjét-előkészítőjét, Erdő Péter bíborost arra kértük, ismertesse meg olvasóinkkal egy kicsit jobban a II. vatikáni zsinatot lezáró pápa életét és működését.

– Megadatott, hogy személyesen is találkozhattam néhányszor VI. Pál pápával: Lékai László bíboros úr, aki büszke volt az ösztöndíjasaira, bevitt minket hozzá. A bíboros a megbeszélt időpont előtt érkezett, mikor a brazil püspökök első csoportja már az ad limina látogatást várta az ajtóban. A brazil főpásztorokat félreállították, és minket négyünket engedtek be: Lékai bíborost, Bagi Istvánt, a Pápai Magyar Intézet akkori rektorát, Németh Jánost és engem, a két új ösztöndíjast.

Emlékek a két pápáról

Beszélgetés Erdő Péter bíborossal

 

– A II. vatikáni zsinat idején vettem egy szentkép méretű ábrázolást XXIII. János pápáról, és ezt évtizedekig az Újszövetségi Szentírásomban őriztem. XXIII. János híre és kisugárzása olyan erős volt, hogy még a nyugati kapcsolatoktól elzárt Magyarországon is – legalábbis a vallásukat gyakorló katolikusok – felfigyeltek rá és megszerették, tudtak érte lelkesedni. XXIII. János idején az egész egyházat egyfajta lelkesült hangulat jellemezte. (…) Érdekes visszanézni a korabeli filmfelvételeket: külsőségek szempontjából egy rendkívül régi vágású emberrel találkozunk, aki azonban nagyon szeretetteljes, nagyon spontán. Érdekes visszahallgatni azt a beszédét, amelyben bejelenti a zsinat összehívását. A Szent Péter téren lévő tömegnek mondott esti beszéd úgy ér véget, hogy a pápa azt mondja: és most menjetek haza, és cirógassátok meg a gyerekeiteket, mert valami nagyszerű dolog kezdődik. Mindezt ráadásul nagyon ízes dialektusban, erőteljes tájszólásban mondta. XXIII. János egész alakjában volt valami erősen népies – olyan ízesen népi vonás, amely ma már nagyon ritka, hiszen a tömegtájékoztatás egyformára csiszolta a beszédet és a kifejezési formákat.