A jóság emberi mértéket meghaladó ereje

Az elmúlt hétvégén a nyolcvanadik születésnapját ünneplő angyalföldi Szent Mihály-templom és egyházközség az angyalokra, különösképpen Szent Mihályra figyelt. Ebben segítségükre voltak a három érseknek, Márfi Gyulának, Bábel Balázsnak és Ternyák Csabának a csütörtöktől szombatig tartó triduum alkalmából elmondott szentbeszédei, ahogyan az ünnepi búcsús szentmisét celebráló Erdő Péter bíboros szavai is. – A védőszent különleges példakép és erőforrás minden egyházi közösség számára – mondta a bíboros. – A Szentírás tanúsága szerint angyali erők is állnak mellettünk. Hatalmas, teremtett jóságos szellemek, akik Isten akaratának engedelmeskednek. Fontos tudnunk, hogy a jóságnak, az Isten felé szeretettel és engedelmességgel forduló lelkületnek és akaratnak is van az emberi mértékeket meghaladó, váratlan ereje: velünk az Isten kegyelme, velünk vannak azok a szellemi teremtmények, akik örömmel szolgálják Isten üdvözítő akaratát, és a javunkat kívánják. Ezért is mosolyog ránk néha váratlanul a történelem, ezért is érezzük néha úgy, hogy a jóság hullámai elboríthatják közvetlen környezetünket, sőt, akár a legnagyobb emberi közösségek életét is. Szent Mihályban a mennyei seregek vezérét tiszteljük. Tisztelete Isten szabadító gondviselésébe vetett hitünket is kifejezi – zárta beszédét a bíboros

Az ünnepi szentmisét követően az egyházközség és vendégei apraját-nagyját az immár hagyománnyá vált, Vigyázó Miklós plébános által készített gulyásleves-agapé várta.

Fotó: Bókay László

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .